Sport

Ha nem esik el a biciklivel, most asztalosként dolgozna a világ legjobb dartsjátékosa

Luke Walker/Getty Images
Luke Walker/Getty Images
Michael Smith nyerte kedd este a dartsvilágbajnokság döntőjét, miután legyőzte azt a Michael van Gerwent, aki korábban kétszer is álmai megvalósításának az útjába állt. Az angol játékos többször is felállt a padlóról, hisz abban, hogy amit magától is feladna az ember, azt el sem érdemes kezdeni. Ő a dartsot kezdte el, így aztán sem asztalos, sem farmer, de még kocsmatulajdonos sem lett. De sportágában felért a világ tetejére.

Ez a legelképesztőbb dartsleg, amit életedben láttál! Nem találom a szavakat!

üvöltötte Wayne Mardle, a Sky kommentátora a dartsvilágbajnokság döntőjének második szettjében.

Senki nem vádolhatja azzal a riportert, hogy az izgalmak, a csodálatos játék láttán elgaloppírozta magát, merthogy objektíven is az volt a sportág történetének legnagyobb játéka, amelynél az idézett módon kiáltott. A darts szabályai nyomán legkevesebb kilenc nyíllal lehet megnyerni egy leget (játszmát), és erre Michael van Gerwennek és Michael Smith-nek egyaránt volt esélye a nyolcadik eldobott nyíl után is. Ha egyetlen játékosnak összejön egy kilencnyilas bravúr, hetekig lehet ismételgetni, tényleg ritka teljesítmény a sportágban a kilences. Ám az, hogy egyszerre két játékos legyen versenyben a tökéletes sorozatért a lehető legtovább, s mindez világbajnoki döntőben történjen, példátlan.

Van Gerwen próbálkozhatott előbb, ám nyolc hibátlan dobást követően a dupla tizenkettes fölé küldte a kilencedik nyilát. Ha az néhány milliméterrel lejjebb megy, Smith úgy bukta volna a szettet, hogy esélyt sem kap a tökéletes kiszállásra.

De nem ment néhány milliméterrel lejjebb. Smith kilencedik nyila pedig a tábla pirosra színezett téglalapjába fúródott. Ennél tökéletesebb és izgalmasabb leget soha senki nem fog játszani, sem világbajnokságon, sem a Premier League-ben, de még Budapest kocsmáiban sem. Mert legfeljebb megismételni lehet, túlszárnyalni biztosan nem.

Sporttörténeti bravúrt mutatott be tehát a vb-döntőben Smith. Az a 32 éves angol játékos, akinek karrierje során többször is balszerencse vagy hullámvölgy után kellett visszajönnie, s mindig képes volt rá. Sőt, a világbajnoki döntőben kétszer is megcsinálta. Először a 7., majd a 11. szettet nyerte meg úgy, hogy az első két leget elbukta. Kedd este olyan űrdartsot mutatott be, hogy még a világ egyik legjobbja, Van Gerwen sem tudta megállítani. Az a Van Gerwen, aki az egész vébén összesen három szettet veszített csupán, és aki az elődöntőben, valamint a negyeddöntőben is nullára verte ellenfelét.

„Ha feladod, kár volt egyáltalán belevágni”

Smith pályafutása 15 éves korában kezdődött el, de nem egy találomra kiválasztott kocsmában. Az angol tinédzser a merseyside-i iskolája felé tekert, amikor elesett a biciklijével és eltörte a lábát. Mivel 16 hétig csak mankóval tudott közlekedni, olyan sport után nézett, amit kevés mozgással is lehet gyakorolni otthon. Így kezdett el nyilakat dobálni. A gimnáziumi évek után eredetileg asztalosnak tanult volna, de hamar rájött, hogy inkább dartsozni akar, ezért otthagyta a tanfolyamot.

És még sok másik karrier is várhatott volna rá. A nagynénje például Littleborough-ban üzemeltetett kocsmát, amelynek kidobója egy szarvasmarhafarm tulajdonosa volt. Ő kérte meg a jókötésű Michaelt, hogy segítsen az újszülött borjak billogozásával.

„Kemény meló volt, szerettem is, de nem akartam ebből élni. Ha szült valamelyik tehén, mentem a tanyára és

35 percen át tehénlepényben és trágyában tapicskoltam. Nem mindig tetszett nekik ez az egész. Egy alkalommal nagyon ellenkezett a borjú. A hátára borítottam, orránál fogva húztam a sárba, lábai a levegőbe meredtek. Akkor mondta viccből a tanya tulajdonosa, hogy én vagyok a Bully Boy

– idézi a Liverpool Echo a dartsost, aki profiként is magával vitte a becenevet.

A Bully Boynak tehát semmi köze a tábla közepére festett Bull’s Eye-hoz, egyszerű szóvicc: a „bull” bikát, a „bully” pedig zaklatót jelent angolul. A dartsnak hála egy harmadik jelentést is kapott a név, amit Smith azóta is büszkén hord.

Bryn Lennon/Getty Images A bikás becenév minden hullámhegyen és hullámvölgyön végigkísérte

Végül nem lett sem farmer, sem asztalos, ezt pedig már 2014-ben élete legjobb döntésének nevezte. Akkor még nyilván nem tudhatta, hogy egy nap világbajnok lesz, az viszont nagyon hamar egyértelművé vált, hogy meghatározó játékossá nőheti ki magát. Már 18 évesen a PDC-ben szerepelt, két évvel később pedig bejutott a legjobb 32 közé a UK Openen, majd 2011-ben Dave Chisnallt 6-5-re verve nyerte az első Pro Tour-versenyét.

A fenti eredménysor nem csak azért hihetetlen, mert még csak hét éve dartsozott, amikor 2012-ben már világbajnokságon szerepelt, hanem attól is elképesztő, hogy mindössze három éve áldozott fel mindent a sportág kedvéért és máris profi lett belőle.

Michael Smith megállás nélkül gyakorolt. Egyetlen célja volt, hogy a legjobb dartsossá váljon és megéljen a szenvedélyéből. Profi játékossá válni csak az első lépés lehetett, márpedig 2016-ig képtelen volt a harmadik fordulónál tovább jutni a vébén, de folyamatosan egyre javultak az eredményei.

  • a 2012-es azonnali kiesés után 2013-ban nyert vb-meccset, majd megnyerte a PDC ifjúsági világbajnokságát.
  • 2014-re a világranglista legjobb 32 játékosa közé került, a vébén legyőzte a legendás Phil Taylort,
  • 2016-ban pedig először jutott vb-negyeddöntőig.

Taylor legyőzése különösen fontos mérföldkőnek bizonyult, mivel a legenda elleni meccs viszonyítási pont lett Smith számára. Ezt ő maga is elismerte a mérkőzés után.

Tizennégyszeres szorzót ért, ha győzök Taylor ellen, megnéztem a meccsünk előtt. A Sky azt írta, Taylor 4-0-val fog elintézni, a kommentátorok azt mondták, örülhetek, ha egyáltalán szettet nyerek. Ez feltüzelt a meccs előtt, be akartam bizonyítani, hogy tévednek. Csak a családom és a menedzserem, Gary Anderson hitt bennem, senki más. Az egy sorsfordító eredmény volt, a világ legjobbját győztem le. És akkor miért ne nyerhetném meg azt a trófeát?

magyarázta Smith a győzelme után.

Anglia és a világ megtanulta tisztelni őt. 2016-ban meghívást kapott a világ legjobbjait szerepeltető Premier League-be, sőt addigra már a top10-es játékosok között tartották számon. Nem lehetett vitás, hogy csúcsminőséget képvisel, de a nagy áttörés csak nem jött össze. Előbb James Wade, majd Rob Cross állt az útjába a világbajnokságon, majd amikor úgy tűnt, végre révbe érhet, jött Michael van Gerwen. A holland 2018-ban a Premier League fináléjában győzte le, egy évvel később pedig élete első vb-döntőjében 7-3-ra verte.

Akkor még az csak egy vereségnek tűnt, ám aztán sorra jöttek a zakók az utolsó meccseken, hiányzott belőle valami, ami a győzelemhez kell. A két Van Gerwen elleni elbukott finálét további öt második hely követte, legyen az Európa-bajnokság, Masters-széria, vagy világbajnokság. A 2022-es vb-döntőben Peter Wrighttól kapott ki.

James Chance/Getty Images Amikor nyolc döntő után legyőzte Nathan Aspinallt.

A darts egyik legérdekesebb aspektusa, hogy az ügyesség mellett a koncentráció, a hidegvér és a mentális erő ugyanannyira fontos, az angol játékost pedig sokan azzal vádolták, hogy a döntő pillanatokban képtelen elviselni a hatalmas nyomást. Smith legnagyobb erénye viszont éppen az a megalkuvást nem tűrő bizonyítási vágy, amivel többször is utat tört magának. Amikor eredményes egy sportoló, könnyű pozitívnak lenni, a padlóról viszont jóval nagyobb lelkierővel lehet csak feltápászkodni. Michael Smith pedig pontosan ezt tette és 2022-ben, egymás után nyolc elveszített finálé után megnyerte a Darts Grand Slamet, vagyis a PDC és BDO szervezetek legjobbjainak versenyét.

Ilyen előzmények után érthetjük meg az idei világbajnokság elődöntője után történteket is. Miután Smith bejutott a döntőbe, a játékosok pihenőjében egyenesen Van Gerwenhez sétált, az egész tornán lehengerlően játszó dartsoshoz, aki már kétszer az álmai útjába állt és közölte vele, hogy visszavágót szeretne, úgyhogy nyerjen Dimitri van den Bergh ellen. Van Gerwen 6-0-val jutott fináléba. A döntő után mindkét Michael az egekig dicsérte egymást, de Smith-nek volt még egy utolsó üzenete a vb-címe kapcsán:

Ez többről szól, mint egy cím. Amikor a gyerekeimre nézek, azt mondom nekik, ha feladják, kár volt egyáltalán belevágni bármibe is. Folytatnod kell a küzdelmet, ki kell tartanod. Én is nyolc vesztes döntőt játszottam egymás után, de nem adtam fel, megnyertem a kilencediket és a tizediket.

Mert olyasmibe vágott bele, amit sohasem ad fel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik