A Fővárosi Főügyészség uniós támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt emelt vádat az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) igazságügyi ajánlása alapján indult bűnügyben egy halastó tulajdonosa ellen. A bíróság megállapította a bűnösséget, az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetés kiszabása érdekében fellebbez – áll a Fővárosi Főügyészség közleményében, amit szerdán juttatott el az MTI-hez.
A vád szerint egy 69 éves férfi és lánya – aki a későbbi ügyletek csalárd voltáról nem tudott – tulajdonában állt egy halastó. A férfi elhatározta, hogy a halastavat fejleszteni fogja, azonban cége ehhez nem rendelkezett elegendő forrással, ezért eltervezte, hogy a fejlesztéshez a támogatási feltételeket kijátszva, pénzt fog kicsalni az Európai Halászati Alapból.
A halastavat a férfi és lánya bérbe adta a férfi cégének, majd a férfi a cég képviseletében 2009 júliusában támogatás iránti kérelmet nyújtott be egy központi állami hivatalhoz. A vádlott a kérelemhez csatolt két másik cégtől származó árajánlatot a tervezett rekonstrukciós munkákra – írták.
A férfi eltitkolta a támogatást elbíráló és folyósító állami szerv elől, hogy – alvállalkozói szerződés, gép bérbeadása és munkaerőkölcsönzés útján – valójában a saját cége fogja a munkákat elvégezni, amely a pályázatból kizáró oknak számít. A vádlott 2011-ben hasonló módszerrel egy újabb pályázatot nyújtott be, és a két igénylés alapján – utófinanszírozás keretében, több ütemben – 2010 és 2014 között több mint 373 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek, közölték.
Az OLAF vizsgálta a támogatásokat, és igazságügyi ajánlásokkal élt a Legfőbb Ügyészség felé. Az ügyészség a rendelkezésre bocsátott adatok alapján büntetőeljárást indított.
A lefolytatott nyomozást követően a Fővárosi Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt vádat emelt a férfi ellen a Fővárosi Törvényszéken – írták.
Az ügyészség indítványozta vádiratában, hogy a bíróág ítélje a férfit végrehajtandó börtönbüntetésre és pénzbüntetésre, tiltsa el a cégvezetéstől, illetve rendeljen el vele szemben vagyonelkobzást 373 millió forint erejéig, valamint a cégével szemben szabjon ki pénzbírságot.
A Fővárosi Törvényszék a férfit bűnösnek mondta ki különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében, ezért 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Emellett a bíróság a vádlottat 1,750 millió forint pénzbüntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a cégvezetéstől.
A bíróság a vádlottal szemben 313 millió forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el, mivel a vagyoni hátrányt ekkorra összegben látta megállapíthatónak. Az ítélet nem jogerős, a Fővárosi Főügyészség a vádlott terhére, súlyosításért jelentett be fellebbezést, hosszabb tartamú és végrehajtandó börtönbüntetés, a céggel szemben pénzbírság kiszabása és a teljes, 373 millió forintos támogatási összegre vonatkozó vagyoni hátrány megállapítása, ehhez kapcsolódóan pedig a vagyonelkobzás mértékének felemelése érdekében – áll a főügyészség közleményében.