Kultúra

Még soha ennyit nem fizettek Rippl-Rónai festményért

Mohai Balázs / MTI
Mohai Balázs / MTI

Rippl-Rónai József A geszti kastély kertjében című festménye 300 millió forintos leütésével megdöntötte a festő eddigi életműrekordját a Virág Judit Galéria téli árverésén hétfő este Budapesten. A 1912-ben készült kép ezzel az összeggel Csontváry Titokzatos szigete után a második helyre került a magyar aukciós rekordok listáján, írja az MTI.

Rippl-Rónai korábbi csúcsát a Fésülködő nő tartotta 280 millió forinttal. A most rekord leütést elért, a somogygeszti kastély parkjában készült kép 160 millió forintról kúszott fel 300 millióra. Rippl-Rónai „kukoricás” festményeinek kiemelkedő darabját 1928-ban állították ki utoljára. Hányattatott történet és csaknem hét évtizednyi külföldi tartózkodás után nemrég került vissza Magyarországra. A festmény párját, A geszti kastély Somogyban című alkotást a Magyar Nemzeti Galéria őrzi.

A hétfői árverésén szintén csúcsot ért el Vaszary János Alassiói tengerpart című képe, amely 165 millió forintos eladási árával csupán öt millióval haladta meg a korábbi rekordert, az 1937-ben készült San Remót. Vaszary János egyik legszebb itáliai festményeként tartják számon a szakértők az Alassiói tengerpartot, amelyet a művész 1938-ban, utolsó itáliai nyarán festett. A remekmű nyolcvan éven át lappangott, eddig csupán fekete-fehér fotókról volt ismert. Vaszary tengerparti alkotása 65 millió forintról indulva érte el a rekord leütést, de jól szerepelt az aukción egy másik itáliai képe is, a Bazársor Viareggióban, amely 30 millió forintról indulva 46 millióért kelt el.

Magas áron, 55 millióért talált gazdára Galimberti Sándor Almák, Párizs című 1911-es festménye, 46 milliót fizettek Schönberger Armand Város a domboldalon című, 1926-os képéért, nem sokkal mögöttük 44 milliónál ütötték le Munkácsy Mihály 1878 körül készített Női arcképét, és élénk licitemelkedés mellett kelt el Munkácsy Zongoralecke című képéhez készült tanulmánya, amely 420 ezer forintról emelkedett 1,4 millióig. Mednyánszky László Csorba-tó tájképe 16 millió forintról kúszott fel 30 millióig, Dunajec című alkotása pedig 10 millióról 20 millióig jutott. Perlmutter Izsák Kertészek a kastélyban című képe kikiáltási ára duplájáért, 30 millió forintért kelt el, Egry József Balaton-part figurákkal című alkotása ára 16 millió forintról 20 millióig ment fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik