Belföld

Nőhet a tejfogyasztás

A tejfogyasztás és tej felvásárlási árának emelkedésére számít a második félévtől a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa, aki erről pénteken a Tolna megyei Bátán gazdálkodók előtt beszélt.

Pásztohy András szerint az uniós és hazai döntések nyomán csökkennek a termelők költségei, nő a fogyasztás, és az év második felében érzékelhetően emelkedni fog a tej felvásárlási ára. Az árak a politikus közlése szerint most 50 és 70 forint között mozognak, míg egy éve 90 forintot adtak a feldolgozók egy liter tejért.

Előadásában megjegyezte, hogy egy, a termelők tulajdonában lévő feldolgozó cég 50 forintot fizet a tej literjéért, azt is csak akkor, ha a termelők lemondanak az elmúlt évi késedelmes kifizetések kamatairól.

Pásztohy emlékeztetett, hogy Brüsszel 2008-ban két százalékkal emelte a tejkvótát, aminek az egyik következménye az lett, hogy miután Olaszország is több tejet termelhetett, visszaesett az oda irányuló magyar tejexport.

A hazai tej versenyképességét jellemezve megemlítette, hogy míg egy dunántúli tejfeldolgozó 60 forintért jutott Németországban tejsűrítményhez, a magyar termelő 80 forintot kért a tej literjéért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik