Tudomány

Lenyűgöző kincseket találtak Egyiptomban

skaman306 / Getty Images
skaman306 / Getty Images

Szépen megmunkált, mintegy 3300 éves aranyékszerekre bukkantak Egyiptomban – írja a Live Science. A felfedezést az egyiptomi Turisztikai és Régészeti Minisztérium jelentette be.

A leleteket rejtő nyughely Amarnában, Kiarótól mintegy 300 kilométerre délre fekszik. A várost Ehnaton fáraó alapította időszámítás előtt 1346 körül. Az uralkodó vallási, Aton isten tisztelete köré szervezett reformot vezetett be, és új fővárost hozott létre. A fáraó törekvései utóbb kudarcba fulladtak.

A most feltárt tárgyak között három gyűrű is megtalálható.

Az egyiken Bész alakja látható, az istenség az anyák és a gyermekek védelmezője volt, és gyakran ábrázolták zenélés vagy szórakozás közben.

Egy másik gyűrűn a Föld asszonya felirat olvasható, és egy nyakláncot is felfedeztek. Az a Turisztikai és Régészeti Minisztérium közleményéből nem derült ki, hogy a sír kié lehetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik