Belföld

„Csak ennyit tudsz?” – kérdezte nevetve a barátjától, aztán rájött, hogy leszakadt a lépe

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség azzal a 34 éves dunaföldvári férfivel szemben, aki Tiszapüspökiben, tréfából úgy megütötte áprilisban egy barátja hasát, hogy annak leszakadt a lépe.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi és egy régebbi barátja, egyben munkatársa is, Tiszapüspökibe utaztak, hogy ott festés, állványozás munkákat végezzenek. Szerették egymást ugratni, és megtréfálni.

Dél körül elmentek az egyik lakókonténerbe ebédelni, ahol a férfi és a barátja egymás mellé ültek, és szokás szerint megint ugratni kezdték egymást, egymás tányérjából ettek, bolondoztak. Ennek során a férfi ököllel, közepes erővel megütötte a barátja hasát, bal oldalon, annak középső-felső részén, mire a barátja csak nevetett és megjegyezte, hogy „Csak ennyit tudsz?”.

Délután, a munkából hazafelé tartó úton a férfi barátja rosszul lett a kocsiban és a hasát fájlalta, majd másnap reggel mentővel kórházba vitték, ahol megállapították, hogy a leszakadt a lépe, melyet műtéti úton azonnal el kellett távolítani. Az ütés következtében elszenvedett sérülése közvetlen életveszélyes sérülés volt, és kórházba szállításkor az életveszélyes állapota is fennállt, melyet a sürgősséggel elvégzett szakszerű orvosi beavatkozás hárított csak el. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést kért a büntetlen előéletű férfire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik