Gazdaság

Cséfalvay: növelni kell Európa versenyképességét

A költségvetési stabilitás megtartása és a válságkezelés mellett az európai versenyképesség növelésére is szükség van - mondta Cséfalvay Zoltán.

A versenyképesség növelése nélkül a költségvetési hiányokat és a növekvő adósságokat sem lehet csökkenteni – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára szerdán Brüsszelben az Európai Parlament belső piaci és fogyasztóvédelmi bizottsága előtti meghallgatásán.

A növekedésnek az innováció lehet az egyik motorja – hangsúlyozta Cséfalvay, hozzátéve, hogy a növekedés fenntartható kell hogy legyen, és munkahelyteremtéssel kell együtt járnia.

A magyar adórendszerre vonatkozó képviselői kérdésre kifejtette: a kormány intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy a legjobb beruházási környezetet hozza létre Európában, ehhez hozzátartozik például a társasági adó 10 százalékra csökkentése.

A válságadókról elmondta: azokat három évre tervezte a kormány, és remélik, hogy más módszerekkel – így a társasági adó, a bürokrácia és az állami kiadások csökkentésével – erőteljesebb gazdasági növekedést lehet elérni, és így 2012 után már nem lesz szükség a válságadókra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik