Gazdaság

Szankciókat követelnek Magyarország ellen európai multik

Azt kifogásolják, hogy a magyar cégeket részesíti előnyben a magyar kormány.

Szankciókat követel a magyar kormány ellen tizenhárom jelentős európai nagyvállalat elsőszámú vezetője a különadók, és a külföldi vállalatokra vonatkozó egyéb intézkedések miatt – írta a hétvégén a Die Welt című német lap online kiadása egy december 15-én íródott közös levélre hivatkozva. A lap birtokába került ötoldalas dokumentum szerint a prominens vállalatvezetők egyebek mellett arra szólítják fel az Európai Bizottságot, hogy “győzze meg a magyar kormányt a befektetőket érintő törvényes keretek stabilitásának jelentőségéről és bírja rá Budapestet a jogtalan terhek visszavonására”.

Az érintett vállalatok egyszersmind panasszal éltek az illetékes EU-igazgatóságoknál azzal a céllal, hogy az Európai Bizottság “indítson eljárást Magyarországgal szemben” az Európai Unió szabályainak a megsértése miatt. A Welt online értesülése szerint a tiltakozás résztvevője Németország részéről az Allianz, az E.ON, az RWE, a Telekom, az EnBW, a Rewe elsőszámú vezetője. A hat német óriáscég tiltakozó akciójához csatlakoztak az osztrák Spar, az OMV és a Baumax, a cseh CEZ, a francia Axa, valamint a holland ING és Aegon vezetői is.

A vállalatvezetők szerint a magyar kormány intézkedései egyoldalúan diszkriminálják őket a magyar vállalatokkal szemben, ami ellentétes az Európai Unió jogszabályaival.

Az érintett vállalatok közlése szerint az Európai Bizottság eddig nem reagált kezdeményezésükre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik