Belföld

Kövér László csökkentette Hadházy Ákos fizetését

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Kövér László 950 ezer forintra büntette Hadházy Ákost, amiért az ellenzéki képviselő októberben nem vett részt két szavazási napon a parlamentben – erről a független képviselő számolt be Facebook-oldalán. A politikus szerint 39 szavazáson nem vett részt, de ebben az időben is dolgozott, és erről igazolást is leadott a házelnöknek, aki azonban ezt nem fogadta el.

Hadházy közölte, hogy az egyik napon többek között az egykor szebb napokat látott kékestetői intézményben EU-s pénzekből árnyékba tett napelem parkot nézte meg, a másikon pedig azt, ahogyan a Magyar Nemzeti Bank luxusnyaralójába „véletlenül” Matolcsy György fiától vették a bútort.

2018 és 2022 között is nagyon gyakran hiányoztam szavazásról, mert korábban is úgy gondoltam, hogy egy ilyen rendszerben képviselőként sokkal hasznosabb dolgokat tehetek annál, mintsem a gombnyomogatással eljátsszam a Fidesz kedvéért a parlamentáris demokráciát – érvelt a képviselő, aki rendszeresen dokumentálja a Fideszhez köthető korrupció-gyanús ügyeket.

Úgy látszik, Kövért egyre jobban zavarja, hogy újra és újra emlékeztetem őt, hogy egy tisztességtelen választáson létrejött parlament szemétdombján kakaskodik

– írta, hozzátéve, hogy a büntetést ledolgozni nem tudja, mert Kövér László már le is vonta a fizetéséből a büntetési tételt.

Hadházy jelezte azt is, hogy „ha Kövér ennyire szeretné látni az ábrázatomat, akkor bizonyos szavazásokra be fogok járni”.

Kövér László már többször szabott ki jelentős büntetéseket ellenzéki képviselőkre, mert szerinte megsértették a parlament, vagy a kormány méltóságát. Sebián-Petrovszki Lászlót, a DK politikusát például kéthavi tiszteletdíja (3 949 200 forint) csökkentésével sújtotta, mert az Országgyűlés június 27-i ülésnapján napirend előtti felszólalásában törvénytelennek minősítette kormányt.

A házelnök 9,7 milliós rekordbüntetését Szabó Tímea kapta még az előző ciklusban, mert amikor a Fudan Egyetemről is szavaztak, kiakasztott a pulpitusra egy kínai zászlóvá alakított Fidesz-logót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik