Sport

Talma vb-ponttal debütált a Supersport vb-n

talmacsi-gabor(210x140)(2).jpg (talmácsi gábor, )
talmacsi-gabor(210x140)(2).jpg (talmácsi gábor, )

A Superbike vb-sorozatának misanói Supersport 600-as futamán mindhárom magyar induló, köztük a visszatérő Talmácsi Gábor is pontot szerzett.

A három magyar a középmezőnyből indult, így a cél az első 15, azaz a pontszerzés volt. Németh Balázs Tóth Imrét megelőzve végül 12., csapattársa pedig 13. lett.

Talmának volt a legnehezebb dolga, futam közepe táján a 17. helyen motorozott, amikor a Tóth Imre és közötte haladó vetélytársuk elesett.

Tóth baj nélkül továbbment, a Lukas Pesek helyett versenyző Talmácsinak azonban reflexmozdulattal ki kellett kerülnie a póruljárt ellenfelet, ez pedig 5 hellyel visszavetette a magyar klasszist, nála a pole pozícióból rajtoló brit Sam Lowes járt rosszabbul, akinek lelassult a motorja.

Talmácsi (14-essel) megúszta az ütközést (0:18-nál):

Talmácsi így a 22. helyről kezdte a felzárkózást, amit folyamatosan gyorsulva eredményesen hajtott végre, és az utolsó előtti körben már a 15., pontszerző helyen haladt, ott is ért célba. A futamot a török Kenan Sofuoglu nyerte meg a francia Jules Cluzel és az olasz Alex Baldolini előtt.

Eredmény – Supersport vb, Misano
1. Sofuoglu (török, Kawasaki)
2. Jules Cluzel (francia, Honda)
3. Baldolini (olasz, Triumph)

…12. Németh Balázs (Honda)
…13. Tóth Imre (Honda)
…15. Talmácsi Gábor (Honda)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik