Úgy döntöttem, vállalom a megmérettetést, holott tudom, az sok felelősséggel és nehézséggel jár. Hiszek viszont abban, hogy eljöhet az a történelmi pillanat, amikor egy város vagy megye életéből kiszorul az ideológiák és pártérdekek mentén történő politizálás, s a független képviselet sokkal jobban érvényre juttathatja az ott élők érdekeit – indokolta döntését a politikus.
Kérdésre válaszolva elmondta: tudja, hogy függetlenként való indulása az MSZP-ből való kizárását eredményezheti, számol is ezzel, de maga nem akar megválni tagságától.
Juhász István bejelentésének előzménye, hogy a közgyűlés múlt hét csütörtökön felmentette őt az önkormányzat gazdasági bizottságának elnöki és költségvetési bizottsági tagságából. A politikust az MSZP-SZDSZ többségű közgyűlés szocialista frakciójának javaslatára fosztották meg tisztségeitől.
A döntést a frakció nem indokolta, Juhász István pedig azzal magyarázta, hogy képviselőtársai szerint ő terjeszti a sajtóban a közelmúltban megjelent információkat, amelyek szerint függetlenként indulna Pécs Tasnádi Péter halálával megüresedett polgármesteri posztjáért. A politikus hangsúlyozta, hogy ez nem így van, ezeket a híreket cáfolta, de a frakció tagjai mégis ezt feltételezték róla.
Sajtóhírek szerint Juhász István egyezséget kötött a Fidesszel a közelgő pécsi időközi polgármester-választással összefüggésben. Ennek lényege, hogy indulásával megosztaná a baloldali szavazókat, nagyobb esélyt adva a Fidesz jelöltjének, Páva Zsoltnak, akitől alpolgármesteri tisztséget kapna cserébe, ha további két szocialista közgyűlési tagot is maga mellé állít a frakcióból. E nélkül ugyanis hiába lenne a városnak fideszes polgármestere, a közgyűlésben megmaradna a MSZP-SZDSZ többség.
Páva Zsolt, a városi közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának vezetője vasárnap jelentette be, hogy a Fidesz színeiben indul a polgármesteri posztért, az MSZP várhatóan február 20-án nevezi meg jelöltjét, aki sajtóhírek szerint Szili Katalin házelnök lehet; ha ő nem vállalja a megmérettetést, Tóth Bertalan, jelenlegi szocialista alpolgármester lehet a jelölt.
