A lap úgy tudja, a rendőrség már tájékoztatta Ophélie Aurélie Bretnacher szüleit a DNS-teszt eredményéről, és egyben kiadja a temetési engedélyt is, vagyis a szülők elvihetik a diáklány holttestét – írja a Népszabadság Online. A BRFK, immár a DNS-vizsgálat eredményének fényében a Fővárosi Főügyészség állásfoglalására vár, hogy folytassa-e a nyomozást a vélelmezett emberrablók után vagy sem.
Tafferner Éva, a BRFK szóvivője hétfőn újságíróknak arról beszélt, hogy
az elsődleges orvos szakértői vélemény szerint a halált vízbefulladás
okozta – tudósít az MTI. Idegenkezűség nem történt, de további
vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy ezt biztosan ki lehessen jelenteni.
A halál pontos időpontjának megállapításához is további vizsgálatok
szükségesek – a szóvivő ezzel indokolta, hogy a rendőrség további orvos
szakértőket tervez bevonni az eljárásba.
