Belföld

Nincs veszélyben a Városháza-projekt

A főpolgármesteri hivatal épülettömbjének Károly körúti kibővítése mindenképpen Erick von Eggerat tervei alapján valósul meg - jelentette ki Beleznay Éva megbízott fővárosi főépítész a Fővárosi Közgyűlés várostervezési bizottságának szerdai ülésén.

A szakember – cáfolva az ez ügyben megjelent sajtóhíreket – elmondta, nincs kihatása a projektre annak, hogy az egykori bazársor helyére szánt épülettömb nyertes pályázója, Erick von Eggerat holland építész felszámolja hazai és külföldi tervezői irodáit. Az építész ugyanis magánszemélyként pályázott és nyert a beépítési pályázaton. Hozzátette, hogy a pályázat a garanciális feltételeknek megfelelt, közbeszerzési törvény alóli kizáró ok nincs az építésszel szemben, és szakmai megfelelősségét bizonyította. Az építész szándéknyilatkozatában vállalta azt is, hogy hirdetmény nélküli, tárgyalásos eljárásban képes a következő fordulóban ajánlatot tenni.

A Fővárosi Közgyűlés két szakbizottságának közbeszerzési jóváhagyása után megkezdődhet az építkezési engedély beszerzésére irányuló munka. A szakember megjegyezte, hogy már megkeresték ez ügyben az építészt, ez a lépés azonban még nem része a hivatalos eljárásnak. Az önkormányzat vezetőinek az a szándékuk, hogy végre megépüljön egy méltó Városháza-tömb, Budapest új főtere – tette hozzá.

Beleznay Éva kitért arra is, hogy elképzelései szerint ez év végére készülne el a győztes pályamű alapján a jogerős kiviteli terv. Ezt, a terv komplexitása miatt, nyilvánvalóan nem tudja egy személyben elkészíteni a nyertes építész. Ezzel kapcsolatban a megbízott főépítész arra hívta fel a figyelmet, hogy Erick von Eggerat az eredeti kiíráson vállalta: ha nem tudja elkészíteni a kiviteli terveket, akkor az önkormányzat tulajdonába adja pályaművét. A főváros ezután a kiviteli tervet bárkivel elkészíttetheti egy újabb közbeszerzés, nyílt eljárás keretében.

Cáfolta a megbízott főépítész azokat a sajtóhíreket is, hogy ha visszalépne a nyertes, akkor a második helyezett pályaműve előre lép. Mint mondta, mindenképpen az Erick von Eggerat által benyújtott nyertes pályamű valósul meg. Elmondta azt is, hogy a kiviteliterv-készítéssel párhuzamosan zajlik a PPP-konstrukcióban megvalósuló befektetői tender elkészítése, amely jövő év elején jelenik meg. A Városháza-tömb az előzetes becslések szerint mintegy 80 milliárd forintból valósulna meg, mélygarázzsal és a műemlék épülettömb felújításával együtt a következő évtized elején – tette hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik