Nagyvilág

Titokzatos szenvedélygyilkosság az Egyesült Államokban: három lány és egy fiú holtteste a kampuszon

Education Images / Universal Images Group / Getty Images
Education Images / Universal Images Group / Getty Images

Az Idaho Egyetem négy diákját találták holtan egy Moszkva nevű kisváros magánházában – írta a New York Times. A hatóságok egyelőre nem árulnak el részleteket az esetről, amit az egyik helyi tisztségviselő szenvedély-bűncselekménynek minősített.

Art Bettge, az idahói Moszkva polgármestere azt mondta, hogy a hatóságok még vizsgálják a történteket, de emberölésként kezelik az esetet. Azt nem volt hajlandó megmondani, hogyan ölték meg az áldozatokat.

Egy ilyen súlyú bűncselekményt nagyon nehéz végrehajtani – mondta Bettge hozzátéve, hogy a rendőrségnek időre van szüksége ahhoz, hogy feltárja az ügy hátterét.

Az általános értékelés szerint szenvedély-bűncselekményről van szó – mondta a polgármester.

A hatóságok elmondták, hogy vasárnap egy „öntudatlan személy” miatt hívták a rendőrséget, akik négy halottat – három nőt és egy férfit – fedeztek fel a kampuszhoz közeli házban. Hétfőn azonosították az áldozatokat, Ethan Chapin, Xana Kernodle 20 éves, illetve Kaylee Goncalves és Madison Mogen, 21 éves egyetemi hallgatókat.

A megyei halottkém a lap szerint azt közölte, hogy mind a négy haláleset emberölésnek minősül, és nem gyilkosság-öngyilkossági esetről van szó, ám semmilyen információt nem osztott meg arról, hogyan ölték meg az áldozatokat.

Szavakkal nem lehet enyhíteni azt a szenvedést, amelyet a fiatalok halála miatt érzünk ezekben a tragikus órákban

– mondta Scott Green, az egyetem elnöke a hallgatóknak és alkalmazottaknak küldött üzenetében.

A halálesetek ugyanazon a napon történtek, amikor lövöldözés történt a Virginiai Egyetemen, amelyben az egyetem futballcsapatának három tagja meghalt, két másik ember pedig megsebesült. Az egyetemet 12 órára lezárták, mielőtt a rendőrség bejelentette, hogy egy gyanúsítottat, egy 22 éves diákot letartóztattak és vádat emeltek ellene.

Moszkva 25 000 fős egyetemi város, az Idaho Egyetemre több mint 10 ezer diák jár. A városban 2015 óta nem történt gyilkosság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik