Belföld

Két kérelmezőnek engedélyezte a nemváltást a hatóság

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

„Végre indulhat az életem” – így nyilatkozott egy érintett, akinek két és fél év jogi küzdelem után engedélyezték a nem- és névváltoztatást a magyar hatóságok – írja szerdai közleményben a Háttér Társaság. A civil szervezet emlékeztet, hogy a Fidesz-KDNP kormány 2020 májusában lehetetlenítette el a nem jogi elismerését Magyarországon. A Háttér Társaság a törvénymódosítás benyújtása óta küzdött minden platformon az embertelen törvény ellen, és most két ügyfelük is sikerrel járt.A 2020 májusában elfogadott 33. paragrafus megszüntette annak lehetőségét, hogy a transz és interszex személyek megváltoztassák a nemüket, illetve a nevüket a hivatalos irataikban. A törvény elfogadása óta a Háttér Társaság tanácsadással, beadványszerkesztéssel, illetve jogi képviselettel segíti az érintetteket. A 33. paragrafus kimondta a születési nem megváltoztatásának tilalmát azokban az ügyekben is, ahol az ügyfelek a nem- és névváltoztatási kérelmüket a törvény hatálybalépése előtt nyújtották be.

A Háttér Társaság érdekérvényesítő munkája eredményeképp 2021 tavaszán az Alkotmánybíróság (AB) megállapította, hogy alaptörvény-ellenes a transznemű emberek nemének jogi elismerését visszamenőleg betiltani. 2021 őszén újabb határozatban mondta ki az AB, hogy a korábbi döntése minden, a 33. paragrafus hatálybalépése előtt indult ügyben alkalmazandó, Budapest Főváros Kormányhivatala azonban még egy évig harcolt a kérelmek elbírálása ellen.

A szükségtelenül elhúzódó és az ügyfelek számára minden szempontból megterhelő eljárást követően a kormányhivatal a héten végre értesítette az ügyfél születési helye szerinti anyakönyvvezetőt, hogy vezesse át a nem és név megváltoztatását az anyakönyvben. Az érintettek ezt követően kérhetik az új születési anyakönyvi kivonatukat és az alapján kiállított új okmányaikat.

Nagyon izgultam, és amikor elolvastam a levelemet, nem akartam elhinni, hogy végre sikerült. Örömkönnyek jöttek belőlem. Nem tudom elmondani, hogy mennyire boldog vagyok. Végre elértem, amit szerettem volna, még ha erre négy évet kellett várnom. Tényleg nagyon boldog vagyok és hihetetlen érzés ez most számomra

– mondta el az egyik érintett.

A Háttér Társaság tovább folytatja a küzdelmet a jogsértő transzfób törvények ellen, hiszen mindannyiunknak jogunk van méltóságban és biztonságban élni

– fogalmazott Dudits Luca, a Háttér Társaság ügyvivője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik