Az európai parlamenti választások közeledtével a kulisszák mögött éleződik a harc az európai bizottsági posztokért – értesült a Die Welt.
A lap szerint több uniós tagállam vezetője már “csendes egyeztetést” kezdett José Manuel Barroso bizottsági elnökkel a biztosi posztok újraelosztásáról, s ennek kapcsán arról, hogy saját országát a lehető legjobb pozícióhoz juttassa.
A németek taktikáznak
Ezzel szemben Angela Merkel német kancellár a lap szerint “tartózkodó”, s a német biztos személyéről csak a szeptemberi országos parlamenti választások után kíván dönteni.
Emiatt állítólag saját pártjában, a konzervatív CDU-ban is bírálják Merkelt, attól tartva, hogy amennyiben Berlin nem vigyáz, őszre “elkelnek” a legfontosabb biztosi posztok. Nicolas Sarkozy francia államfő például állítólag már megegyezett Barrosóval arról, hogy az új bizottságban az egyik legfontosabbnak számító versenyügyi biztosi posztot Christine Lagarde jelenlegi gazdasági miniszter kapja.
De Sarkozy nem áll egyedül, több kormányfő az elmúlt napokban valósággal ostromolta a bizottság elnökét a legjelentősebb biztosi tisztségekért – írta a Die Welt, amely szerint a konzervatív Barrosót az állam- és kormányfők júniusban minden bizonnyal újra jelölik hivatalára, s az Európai Parlament július közepén megerősíti őt. Brüsszeli diplomaták szerint a “kívánságlistát” addig mindenképp elő kell terjeszteni, utána már késő. Eszerint Barroso legkésőbb júliusban előterjeszti legfőbb jelöltjeit.
Az eddigi forgatókönyv szerint minden tagállam egy biztost delegálhatott Brüsszelbe. Az egyes biztosi tárcák betöltésével kapcsolatos döntést a bizottsági elnök hozza meg, figyelembe véve az egyes országok kívánságait, ugyanakkor a jövőbeni biztosok személyes képességeit, azaz rátermettségét is. Az Európai Parlament várhatóan októberben, a lisszaboni szerződésről tartandó újabb írországi népszavazás után szavaz az új bizottság összetételéről.
Kockázatos játszma
Merkel kancellár – bírálói szerint – “kockázatos” játékot folytat. Amennyiben ugyanis a jelenlegi német ipari biztos, Günter Verheugen utódára csak ősszel tesz javaslatot, elveszítheti brüsszeli befolyásának jelentős részét. A hozzá közel állók szerint Angela Merkel ugyanakkor attól tart: ha a személyt már júniusban kijelöli, az a kormányzás utolsó hónapjaiban súlyos koalíciós válságot okozhat a szociáldemokratákkal, de konfliktushoz vezethet a választások utáni “legkívánatosabb” koalíciós partnernek tekintett szabaddemokratákkal is.
Az SPD egy állítólagos korábbi koalíciós megállapodásra hivatkozva ragaszkodik ahhoz, hogy a szociáldemokrata Verheugen utóda ugyancsak szociáldemokrata politikus legyen, amennyiben a döntés még ebben a törvényhozási ciklusban megszületik. A párt biztosi jelöltje Martin Schultz, az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője. Merkel ugyanakkor több konzervatív politikust tartogat a tarsolyában, s a hozzá legközelebb álló területek: a belső piac, az energia, illetve a környezetvédelem.