Foci

Lemondott Berki Krisztián, az FTC Zrt. vezérigazgatója

Bejelentette lemondását Berki Krisztián, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója. A döntés okai homályosak, mindenesetre hamarosan Máltára utazik egy esküvőre.

Berki a klub pénteki sajtótájékoztatójának végén közölte döntését, majd elhagyta a termet.

A sportvezető 2008 júniusában lett az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, szerződése 2012. június 30-ig szól.

A klub mai sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a labdarúgócsapat héten szerződtetett vezetőedzője, a Kaposvárról érkező Prukner László nem csupán vezetőedző lesz, hanem a gárda szakmai igazgatójaként is tevékenykedik majd. Neki lesz a feladata az együttes sportpolitikájának kidolgozása.

A volt sportvezető az NSO-n olvasható közleményében így nyilatkozott:

„Döntésemet, ahogy eddig a munkámat is, a Ferencváros érdekében tettem, mivel úgy éreztem, hogy ennek most van itt az ideje. Döntésem okáról nem szeretnék most nyilatkozni; egy hétre elutazom Máltára, kapusunk, Justin Haber esküvőjére, aztán majd ha hazaértem, állok a média rendelkezésére. Köszönöm Kevin McCabe-nek a bizalmát és támogatását. Köszönöm a média türelmét, hogy ameddig Máltán leszek, tiszteletben tartja, hogy szabadságon vagyok. Hajrá Fradi!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik