Belföld europoli

Megérkezett Magyarországra az EP-küldöttség, a médiahatóság elnöke fogadta őket

MTI / NMHH
MTI / NMHH

Magyarországra látogatott az Európai Parlament kulturális és oktatási bizottságának küldöttsége. A Sabine Verheyen bizottsági elnök által vezetett delegációt Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke fogadta – írja az MTI.

Az NMHH kommunikációs igazgatósága azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy a képviselők tájékoztatást kaptak a magyar médiapiac helyzetéről, a médiapluralizmus érvényesüléséről, valamint az uniós jogszabályok hazai alkalmazásáról. Hozzátették: a találkozón Koltay András ismertette az NMHH feladatait, kitért a hatóság elektronikus hírközléssel, frekvenciagazdálkodással, postai felügyelettel kapcsolatos tevékenységére. A közlemény szerint az elnök elmondta, hogy a hatóság az uniós szabályozással összhangban független szervezetként, a jogszabályi előírások alapján végzi felügyeleti és szabályozói tevékenységét.Az NMHH elnöke kiemelte, hogy a tagországok médiahatóságainak függetlensége az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv (AVMSD) 2018-as módosítását követően lett uniós követelmény, azonban Magyarországon a hatósági függetlenséget már 2010 óta biztosítja a jogi szabályozás.

A magyar médiapiac helyzetéről és a hírfogyasztási szokásokról szóló kérdésre Koltay András azt mondta, hogy a hazai médiapiac sokszínű, több ezer médium működik hazánkban, bárki alapíthat médiumot. A hazai hírfogyasztást is sokszínűség jellemzi, a közélet iránt érdeklődők számos forrásból tájékozódnak – tette hozzá.

Az elnök bemutatta a médiafelügyeleti rendszer működését és történeti fejlődését is. Ismertette, hogy a felügyeletet az öttagú médiatanács látja el, amelynek tagjait az Országgyűlés választja meg. A grémium független, tagjai tevékenységükben nem utasíthatók – írták a közleményben. A delegáció tájékoztatást kapott az NMHH-t érintő legfontosabb szakmai kihívásokról, így az AVMSD által bevezetett új szabályokról, különös tekintettel a videomegosztó szolgáltatásokra vonatkozó előírásokra és az ezekhez kötődő hatósági feladatokra, továbbá az irányelvben megfogalmazott uniós hatósági együttműködésre is. Megvitatták a médiapluralizmus magyarországi helyzetét és a folyamatban lévő uniós jogalkotással, elsősorban az európai tömegtájékoztatás szabadságáról szóló jogszabállyal (EMFA) és a digitális szolgáltatásokról szóló rendelettel kapcsolatos álláspontokat.

A találkozó végén elhangzott, hogy Magyarország a külföldről sugárzott televíziós szolgáltatások célországaként maximálisan érdekelt abban, hogy az Európai Unió audiovizuális hatóságai közötti együttműködés az új szabályoknak köszönhetően szorosabbá váljon, ezáltal biztosítva a médiafogyasztók, különösen a kiskorúak védelmét – áll az NMHH közleményében.

A küldöttség érkezéséről október 25.-én írt a Népszava.

A médiahatóság elnökével korábban készített interjúnkat itt olvashatja:

Kapcsolódó
Koltay András: A média függetlensége egy önmaga által gyártott mítosz
A médiahatóság új elnöke szerint ahogy a politikai erőviszonyok változnak, úgy módosulhatnak a médiapiac tulajdoni viszonyai is, ez jól kirajzolódott 2010 után. Koltay András úgy véli: a média azért nem független, mert a tulajdonos és más érdekcsoportok érdekei mentén működik, ráadásul az újságírók is szükségszerűen elfogultak.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik