Tudomány

Örökre megváltoztatja a nők csontját a terhesség

Nicolas Guyonnet / Hans Lucas via AFP
Nicolas Guyonnet / Hans Lucas via AFP

Azt már régóta lehet tudni, hogy a menopauza komoly hatást gyakorolhat a nők csontjaira. Egy új tanulmány szerint azonban a gyermekvállalás is tartósan megváltoztathatja ezek felépítését – írja az Independent.

A PLOS ONE szaklapban megjelent eredményt egy amerikai antropológus kutatócsoport érte el, amely megállapította, a szülésen étesett nőknek alacsonyabb a kalcium- és foszforszintjük, mint azoknak, akik nem szaporodtak. Emellett csontjaikban, a szoptatás következtében jelentős mértékű magnéziumcsökkenés is bekövetkezett. Dr. Shara Bailey, a New York-i Egyetem antropológusa, a tanulmány társszerzője elmondta:

munkájuk rávilágít arra, hogy a csontok mennyire dinamikus változásokon mehetnek át egy-egy komolyabb életesemény hatására.

Az eredmények összegyűjtéséhez a kutatók a férfiak és nők combjában lévő lamellás csont növekedési ütemét vizsgálták. Ez a felnőtt csontvázak fő csonttípusa, és ideális az ilyen típusú vizsgálatokhoz, mivel fejlődik, és biológiai nyomokat hagy maga után ezekről a változásokról.

A csontok tanulmányozásához a kutatók elektronmikroszkópiával és energiadiszperzív röntgenspektroszkópiával vizsgálták a csontokból vett szövetminták kémiai összetételét. Ez a módszer lehetővé tette a tudósok számára, hogy kidolgozzák a kalcium, a foszfor, az oxigén, a magnézium és a nátrium szintjének változásait.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik