Kultúra

Tallinnban mutatkozik be a romákkal készített rasszizmusellenes fekete komédia

Sivák Zsófia
Sivák Zsófia

A Tallinn Black Nights Filmfesztiválon debütál Császi Ádám új filmje, a Háromezer számozott darab az A-kategóriás fesztiválon a Rebels with a Cause elnevezésű versenyprogramban mutatkozik majd be.

Császi legutóbb 2014-ben jelentkezett új filmmel (Viharsarok), ezúttal a legnagyobb európai kisebbség, a romák művészi ábrázolásának ellentmondásairól készített fekete komédiát. A filmben egy színházi rendező öt nehéz sorsú fiatal roma életéről készít előadást. A színdarab kendőzetlen kegyetlenséggel meséli el életük történetét, vagyis a traumáikkal kereskedik. Amikor az előadást meghívja egy neves német színházi fesztivál, a csoport tagjai kénytelenek szembenézni múltjukkal és felvenni a küzdelmet a rasszista sztereotípiák egész tárházával. A film a Cigány magyar című színdarab alapján készült, és a társulat szürreális utazását meséli el, melyben elmosódik a határ fikció, abszurd és szociografikus valóság között – áll a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült film hivatalos ismertetőjében.

Filmem célja az, hogy feltárja az ellentmondásokat, amelyek a nyugati társadalmakban meghatározzák a kisebbségről való beszédet, és kegyetlen, groteszk szemlélettel állítsa pellengérre azokat

– összegezte a film forgatókönyvíró-rendezője.

A főszerepeket Farkas Franciska (Örök tél, Brazilok, Aranyélet) Pápai Rómeó (Drága örökösök) Gerner Csaba (Nyitva, Argo 2) játsszák, rajtuk kívül Oláh Edmond, Varga Norbert, Pászik Cristopher, Horváth Kristóf és Wieland Speck is feltűnik a filmben.

A tallinni fesztiválon nem ez lesz az egyetlen magyar film: korábban már nyilvánosságra hozták, hogy Bernáth Szilárd erőteljes bemutatkozó rendezését, a Larryt, Kárpáti György Mór rendező-forgatókönyvíró második mozifilmjét, a Jövő nyár című drámát és Szakonyi Noémi Veronika a nyílt örökbefogadás témáját feldolgozó Hat hét című alkotást is Tallinnban mutatják be.

Az egész estés alkotások mellett magyar élőszereplős rövidfilmekből és animációkból sem lesz hiány: Bárány Dániel Vacsora, Bogyó Péter The Pattern, Hárshegyi Vivien Felhők felett, Horesnyi Máté A kisebbik rossz, Kajlik Eszter Call Center, Turai Balázs Amok című rövid animációs filmjei, továbbá Gyimesi Anna Affricate és Vermes Dorka Alba Vulva című rövidfilmjei is meghívást kaptak Tallinnba, valamint a Lichter Péter és Máté Bori rendezésében készült Dr. Moreau című öko-horror rövidfilmnek is Tallinnban lesz a premierje.

A Tallinn Black Nights Filmfesztivál Észak-Európa egyik legjelentősebb fesztiváljává és legmozgalmasabb szakmai platformjává nőtte ki magát az elmúlt 25 évben, melyen két hét alatt mintegy 250 filmet és 300 rövidfilmet, animációt vetítenek. A fesztivált november 11. és 26. között tartják, a magyar filmek premierjére az alkotók jelenlétében kerül sor.

A Háromezer számozott darab forgatására lapunk is kilátogatott:

Kapcsolódó
cigus
„Minden néger sztár” – éneklik a roma film szereplői
A Háromezer számozott darab című új magyar film az első, amiben Farkas Franciska levetkőzik. A készítők azzal akarnak szembesíteni, hogy akkor is lehetünk rasszisták, ha nagyon toleránsnak gondoljuk magunkat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik