Belföld

Több intézményt bezárnak, de a veszteséges élményfürdő nyitva marad Esztergomban

A takarékosságra hivatkozva több intézményt is bezárnak Esztergomban, így novembertől nem működik a Művelődés Háza, elhalasztják a színházi előadásokat, felfüggesztik az olvasókör, a közösségi ház és a könyvtár működését, és összevonják az óvodákat is. A Szent István fürdőt az önkormányzat a magas rezsire hivatkozva hétfőtől a fűtési időszak végéig szintén bezárja, pedig itt tanulnak úszni az iskolások, és itt edzenek a sportolók is. Utóbbiak egyelőre nem tudják, hogy hol folytatják a felkészülést a versenyekre.

Az Rtl Híradó szerint a takarékosság azonban a szintén önkormányzati tulajdonban lévő Aquasziget Élményfürdőt nem érinti, holott az 44 millió forint veszteséggel zárta a tavalyi évet. Egy júliusi polgármesteri előterjesztésből pedig az is kiderült, hogy idén havonta átlagosan 4,7 millió forint hiányt termel az élményfürdő.

A csatorna szerint a helyi ellenzék a MOL elnök-vezérigazgatójának érdekeltségébe tartozó hotelekkel magyarázza a döntést, szerintük az élményfürdő bezárása ugyanis érzékenyen érintené ezeket.

Bádi Gábor, esztergomi önkormányzati képviselő azt mondta, hogy a szállodák „így vagy úgy, különböző cégeken keresztül” Hernádi Zsolt tulajdonában vannak. Szerinte a MOL-vezér és az esztergomi polgármester, Hernádi Ádám közötti rokoni kapcsolat elegendő magyarázat arra, hogy miért zár be az egyik önkormányzati fürdő, és a másik miért nem.

A fideszes polgármester a csatornának rövid közleményt küldött, ebben azt írta: „A brüsszeli elhibázott szankciók” miatt emelkedő energiaárak Esztergomot is érintik, de igyekeznek mindenki számára megtalálni a legjobb megoldást. A városvezető hozzátette, a sportegyesületek plusz költségek nélkül, „a strandfürdőben biztosított feltételekkel használhatják” az élményfürdőt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik