Élet-Stílus

Horváth Gréta: 15 éves korom óta dolgozom, senki nem tett alám semmit

Sértőnek tartja, amikor valaki ismeretlenül kijelenti, hogy nem csinál semmit.

Horváth Gréta ma a Mokka vendége volt, ahol elmondta, nagyot fordult vele a világ egy év alatt: életmódváltásával visszanyerte az irányítást a teste fölött, óvni kezdte továbbá a magánéletét, ami sokkal boldogabbá tette a hétköznapokban.

Istenes László arról is kérdezte Horváthot, konkrétan mi a munkája, amiből a bevétele származik, mire az influenszer elmondta, hogy az együttműködései mellett marketingesként és rendezvényszervezőkén tevékenykedik, illetve szerepel egy sorozatban is. Hozzátette, sértőnek találja azt, amikor valaki ismeretlenül azt vágja a fejéhez, hogy semmit sem csinál.

Én tényleg 15 éves korom óta dolgozom, senki nem tett alám semmit, soha nem toltak. Azért is lettem ennyire határozott

– magyarázta az influenszer, aki úgy érzi, az is adott neki egyfajta talpraesettséget, hogy sokáig egyedül nevelte a kisfiát.

Horváth arról is beszélt a műsorban, hogy a párja még a nyáron jegyezte el, jelenleg pedig egy lakóautóra gyűjt, szeretne ugyanis több napra elvonulni a szeretteivel a természetbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik