Nagyvilág

Rishi Sunak lesz az új brit miniszterelnök

JUSTIN TALLIS / AFP
JUSTIN TALLIS / AFP

Rishi Sunak volt pénzügyminiszter a kormányzó brit Konzervatív Párt új vezetője, így ő lesz az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke, jelentette be hétfő délután a vezetőválasztási folyamatot irányító frakcióbizottság elnöke.

Boris Johnson volt brit miniszterelnök még vasárnap este jelentette be, hogy nem indul a kormányzó Konzervatív Párt vezetéséért és így a kormányfői pozícióért. Johnson döntését megelőzően arra jutott, hogy indulása „nem lenne helyes”, mert nem lehet hatékonyan kormányozni, ha nincs mögötte egységes frakció – valójában azonban nem rendelkezett annyi támogatóval, mint Sunak. Így az indai felmenőkkel rendelkező volt pénzügyminiszteren kívül csak Penny Mordaunt volt védelmi miniszter, az alsóházi tory frakció vezetője maradt aspirásként, neki azonban nem sikerült hétfőig száz támogató ajánlást összegyűjtenie a képviselőcsoportból, így kiesett a versenyből.

Liz Truss jelenlegi miniszterelnök múlt csütörtökön közölte, hogy alig hat hét után távozik a Konzervatív Párt és az Egyesült Királyság éléről, miután az adócsökkentési programja miatt támadt hatalmas piaci felfordulás nyomán az alsóházi tory frakció jelentős része ellene fordult.  A lépés miniszterelnöki tisztségének megszűnését is jelenti, de utódja megválasztásáig Truss ellátja a kormányfői teendőket.

Az indiai felmenőkkel rendelkező, hindu vallású 42 éves Sunak (aki 2015 óta képviselő, és 2020 és 2022 között pénzügyminiszter volt Boris Johnson kormányában) a legutóbbi kormányfőválasztás alkalmával is többséget szerzett a frakcióban, de akkor a végső szót kimondó párttagok Liz Truss mellett döntöttek. Most viszont másik, a kellő számú képviselő támogatását megszerző jelölt hiányában nem folytatódik a verseny, vagyis biztosan ő lesz az ötödik kormányfő a 2010 óta tartó tory kormányzás során David Cameron, Theresa May, Johnson és Truss után, és az első hindu és nem fehérbőrű miniszterelnök a szigetország történetében.

Kapcsolódó
Ki lesz Boris Johnson utóda?
A következő hetek a nyári uborkaszezon helyett az aktív politizálásról fognak szólni Nagy-Britanniában, hogy szeptember elején kiderüljön, kivel vágnak majd neki a toryk a következő választási kampánynak.

Sunak rendkívül jómódú, a feleségével közös vagyonát 730 millió fontra teszik, ami kiemelkedőnek számít a brit politikatörténetben. Mindazonáltal évtizedek óta ő volt az első olyan konzervatív pénzügyminiszter, aki – a Covid-járvány idején – érdemi adóemelésekről döntött, így megválasztása nyugtatólag hathat a Truss adócsökkentési programja miatt felbolydult piacokra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik