Belföld

Követte éjjel, majd kirabolta: „Add ide a pénzt vagy megöllek”

Gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Kiskunhalasi Járási Ügyészség azt a kiskunmajsai férfit, aki éjjel követni kezdte a távolsági buszról leszálló áldozatát, majd hátulról rátámadva, „add ide a pénzt vagy megöllek” felkiáltással kirabolta.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi augusztus 22-én éjfél körül Kiskunmajsa határában, a buszmegállóban észrevette a buszról leszálló másik férfit, akit az értékei megszerzése érdekében követni kezdett.

A közvilágítás nélküli külterületen egyszer csak hozzá lépett és pénzt kért tőle. Ő azonban ezt megtagadta és tovább indult. Ekkor a rabló hátulról megragadta, a nyakánál fogva a földre rántotta és közben azt kiabálva, hogy „add ide a pénzt vagy megöllek”, ököllel a bal szemén megütötte. Ezután átkutatta a földön fekvő áldozata zsebeit és sporttáskáját, ahonnan 300 forint készpénzt, használt mobiltelefont, tabletet, töltőt és fülhallgatót vitt magával, összesen mintegy 22 ezer forint értékben.

A kiskunhalasi rendőrök másnap elfogták a rablót, és ugyan a tabletet időközben eladta, azt a nyomozók a vevőnél lefoglalták és visszaadták neki. A Kiskunhalasi Járásbíróság a különös visszaeső férfit az ügyészi indítvánnyal egyezően bűnösnek mondta ki és ezért őt 5 év börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítéletet mindenki tudomásul vette, így az jogerős.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik