A Trianoni békediktátum 61 ezer négyzetkilométernyi területet szakított le Magyarországból a születő Csehszlovákia számára, több mint egymillió magyar került az új északi határ túloldalára. Bár a nagyhatalmak teljes körű kisebbségi jogokat írtak elő, amit a demokratikus Csehszlovákia papíron garantált is, a gyakorlat egészen más volt.
Jogfosztott magyar közösség
Nemzetállam létrehozásán dolgozott az új ország vezetése, amit “zavart” az őslakos magyarság jelenléte. A két világháború között magyarok tízezreit utasították ki, emlékműveket romboltak le, másodrangúvá tették a magyar nyelvet, iskolákat zártak be. A földreform során pedig a tisztán magyarok lakta területeken is betelepített cseh és szlovák parasztok között osztották szét a birtokokat.
A második világháború után a helyzet mit sem változott. Az elnök, Edvard Benes továbbra is ragaszkodott a homogén “nemzet” megteremtéséhez: a magyaroknak vagy távozniuk kell, vagy asszimilálódniuk – hangoztatta többször. A magyarokat és németeket kollektív háborús bűnösnek bélyegző Benes-dekrétumok egy része betetőzte a kisebbségek jogfosztását. Az 1945 utáni bánásmód minden nemzetközi normával és joggal ellentétes volt, érthető hát, hogy “kifelé” a hatalom egy sokkal emberibb arcát igyekezett mutatni.
“Adok én neked magyarul beszélni!”
Ebben a helyzetben történt az alábbi eset, amit a Huszadik század.hu rekonstruált korabeli sajtóhírek alapján.
Pöstyénfürdőn, a nyugat-szlovákiai fürdővárosban járunk 1946-ban. A sétányon egy férfi és egy nő andalog a sokaságban, magyarul beszélgetnek. Meghallja ezt egy szlovák rendőr, és ordítani kezd: “Büdös magyar, gyere be a rendőrségre, majd adok én neked magyarul beszélni!” A “büdös magyarnak” mind a hangnemmel, mind a mondandóval, de a kijelölt úticéllal is problémája van. Ő amerikai állampolgár, ezt útlevele felmutatásával igazolja.
A rendőrt ez nem érdekli, rángatni kezdi a férfit, aki erre sajtóigazolványát mutatja: a The New York Times kiküldött tudósítója. Még ez sem elég a hatalom őrének, miközben a magyar szón felháborodott tömeg is a segítségére siet. Az újságíró erre bemutatja az Egyesült Államok budapesti követének levelét, a rendőr végre hátrál és a sokaság is lassan oszlik.
Havas Emil volt a magyar származású amerikai újságíró, és nem hagyta annyiban. Rögvest felhívta a belügyminisztert, aki felfogva a dolog súlyát magához kérette. Mély sajnálkozását fejezte ki az eset miatt és megígérte, többé nem fordulhat elő hasonló atrocitás. Havast azonban szerencsére nem hatotta meg, a megalázó közjátékot megírta a világlap hasábjain.
