Gazdaság

Hatszázalékos emelést szeretnének a közmédiában dolgozók

Csütörtökön másodjára találkoztak egymással a szakszervezetek és az MTVA vezetői.

Folytatódott a bértárgyalás a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezetősége és az alap munkavállalóit képviselő szakszervezetek képviselői között csütörtökön Budapesten.

Lázár András, a Közmédiumok Szakszervezeteinek Fórumának képviselője a megbeszélés után az MTI-nek elmondta: a munkáltató még mindig nem tudott nyilatkozni a bérfejlesztés mértékéről, semmiféle ajánlata sincs, arra hivatkozva, hogy nincs üzleti terve az MTVA-nak. Úgy fogalmazott: elég érdekes dolog az, hogy egy létrejövő vállalatnak ne legyen üzleti terve, “ez szinte hihetetlennek tűnik”. Véleménye szerint pontosan látható, hogy az MTVA mennyi pénzből gazdálkodhat. Az alap vezetésének a munkavállalók felé is el kell köteleződnie, nemcsak a tulajdonosok felé – jelentette ki.

Nagy Navarro Balázs, a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének alelnöke elmondta: a szakszervezetek hatszázalékos bértömegnövelésre tettek javaslatot.

Szabó László, az MTVA kommunikációs igazgatója az MTI-nek azt mondta: ez volt a második alkalom, amikor a szakszervezetek és az alap vezetése találkozott egymással. Úgy fogalmazott, nem feltétlenül gondolja azt, hogy a második tárgyaláson már meg kell tudni állapodni, szerinte az álláspontok közeledtek egymáshoz.

Közölte: a bértárgyalásokat az üzleti terv elfogadása után lehet majd érdemben megkezdeni. Véleménye szerint az üzleti terv elfogadására körülbelül még egy hónapot várni kell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik