Belföld

Egy kézbe kerül a közmédiumok értékesítése

A vagyonkezelő alap MTVA Sales House nevű szervezetének vezetője szerint miden eddiginél erősebb szolgáltatás jön létre.

A jövőben egyetlen szervezet látja el a közmédiumokat tömörítő Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) értékesítési feladatait – mondta Schatz Péter, az újonnan létrejött MTVA Sales House vezetője csütörtökön az MTI-nek.

Schatz Péter hangsúlyozta, hogy a párhuzamosságok felszámolásával a korábbinál hatékonyabban és átláthatóbban értékesíthetik az alaphoz tartozó négy televízió, hét rádió, valamint nyolc újmédiás és két print orgánum felületét.

Kiemelte: a közmédiumok egyesülésével, illetve az egyes csatornák egyértelmű tematizálásával minden eddiginél erősebb szolgáltatás jelenhet meg a médiapiacon, amit a különböző ügynökségek is kényelmesebben érhetnek el, hiszen elegendő lesz egy kapcsolattartóval egyeztetniük a korábbi négy helyett.

Az MTVA Sales House vezetője megjegyezte továbbá, hogy az új szervezet kapacitásértékesítéssel, vagyis például a közmédiumok éppen kihasználatlan erőforrásainak ideiglenes bérbeadásával, illetve az eddig kiaknázatlan piaci lehetőségek felkutatásával is foglalkozik majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik