Belföld

Lemondott Szalai Annamária kinevezettje

Fazekas Csaba, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója hétfői hatállyal távozik.

A hírt az MTVA közölte az MTI-vel. Mint írták, Fazekas Csaba saját kérésére, közös megegyezéssel távozik posztjáról. A közlemény leszögezi, hogy a közmédiarendszer átalakítása a tervezett ütemezésben halad, az új vezérigazgató pedig már hétfőn megkezdte munkáját.

A korábban a Hír Tv vezérigazgatójaként is dolgozó Fazekas Csabát október végén nevezte ki Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának elnöke az MTVA élére.

Utódja Böröcz István, az alap felügyelőbizottságának eddigi elnöke lesz. Böröcz 1990 és 1994 között kisgazda országgyűlési képviselő, majd vállalkozó, a Magyar Vállalkozói Kamara alelnöke, 2000 és 2002 között a Magyar Posta általános vezérigazgató-helyettese, utóbb a Postabank Rt. igazgatóságának tagja és a Holest Kft. tulajdonosa és ügyvezetője volt.

A médiatörvény értelmében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap támogatja a közmédiumok feladatainak ellátását, támogatja és elvégzi műsorszámainak előállítását, megrendelését, megvásárlását, tájékoztatási és egyéb tevékenységét, valamint gyakorolja a közszolgálati médiavagyon tulajdonosi jogait és kötelezettségeit. Az alap kezelője a médiatanács, a vezérigazgatója feletti munkáltatói jogkört, ideértve a kinevezését, a médiatanács elnöke gyakorolja.

A közmédiumok rendszerének átszervezésével januártól az alap munkavállalója lett a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, a Duna Televízió és az MTI korábbi dolgozóinak nagy része.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik