Nagyvilág europoli

Lemondott a lengyel EU-ügyi miniszter

MTI/EPA/Julien Warnand
MTI/EPA/Julien Warnand

Elfogadta szerdán Andrzej Duda lengyel elnök az európai uniós ügyekért felelős miniszter, Konrad Szymanski lemondását, akinek utódját egyelőre nem jelölték ki. Az államfő egyúttal kinevezte Marek Kuchcinskit, a szejm külügyi bizottságának elnökét, volt házelnököt kormányfői hivatalt vezető miniszternek – írja az MTI.

A lemondás és a kinevezés a reprezentációs célokat szolgáló varsói elnöki palotában, a Belwederben tartott ünnepségen, Mateusz Morawiecki miniszterelnök részvételével zajlott le.

Szymanski tárca nélküli miniszterként foglalkozott az EU ügyeivel. Szerdán a Polsat News kereskedelmi hírtelevízióban jelentette be távozását, amelyről korábban – mint mondta – Morawieckivel egyezett meg. Úgy vélte, hogy sok kérdésben sikerült enyhítenie a Varsó és Brüsszel közötti, jogállamisági kérdéseket is érintő vitán, a további rendezést viszont szerinte csak „egy új, személyzeti ügyeket is érintő nyitás segíthetné elő”.

Kommentárok szerint Szymanski engedékenyebb álláspontra helyezkedett a Brüsszellel zajló tárgyalásokon, mint amilyet például Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter, az egyik kisebb kormánykoalíciós párt elnöke képvisel.

Augusztus elején Jaroslaw Kaczynski, a kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság párt elnöke is kijelentette: Brüsszellel tárgyalva Lengyelország maximális jóakaratot és kompromisszumkészséget mutatott, de mivel Brüsszel a lengyel engedmények ellenére sem hajlandó kifizetni a helyreállítási alap Varsónak járó pénzeit, pártja kénytelen felülvizsgálni kapcsolatát az EU-val.

Szymanski utódját Andrzej Duda szerdán nem nevezte ki. Sajtóértesülések szerint a posztra Szynkowski vel Sek jelenlegi külügyminiszter-helyettest jelölhetik.

Marek Kuchcinski a kormányfői hivatal miniszteri rangú vezetőjeként Michal Dworczykot váltja, aki múlt pénteken jelentette be lemondását tisztéről, de tárca nélküli miniszterként a kormány tagja marad.

Kuchcinski a szejm külügyi bizottságának jelenlegi elnöke, a kormányfrakció elnökhelyettese, valamint a szejm lengyel-magyar baráti tagozatának elnöke. Ő irányította a 2018-ban alapított varsói Waclaw Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézetről szóló törvény előkészítését. Az ezredfordulón kezdeményezte a Kárpátok Európája nevű, azóta magyar politikusok részvételével is rendszeresen megtartott, a regionális együttműködés megerősítését és intézményesítését célzó konferenciasorozatot. 2018-ban a Magyar Érdemrend nagykeresztjével tüntették ki.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik