Belföld

Majdnem leesett a harmadikról egy négyéves kislány, a szomszéd húzta vissza az erkélyről lógó gyermeket

Átmászott a harmadik emeleti erkélyen lévő korláton egy négyéves kislány, amikor az édesanyja egyedül hagyta a hódmezővásárhelyi otthonában. Kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárás a felelőtlen szülővel szemben.

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint június 17-én kaptak bejelentést arról, hogy egy gyermek egy harmadik emeleti erkély korlátjába kapaszkodva, próbál meg visszamászni a lakásba.

A rendőrök kiérkezése előtt egy szomszéd észlelte a veszélyes szituációt és azonnal kopogtatni kezdett a lakás ajtaján. Miután senki sem nyitotta ki berúgta azt. Kirohant az erkélyre és azonnal berántotta a kislányt a korlátról. Ekkorra érkezett haza az édesanya.

A nő elmondta, hogy a boltba ment dinnyét venni, a kislányt azonban nem vitte magával. A szomszédok tanúvallomásai szerint a hölgy gyakran hagyja egyedül gyermekét, így az eset összes körülményét figyelembe véve a rendőrök értesítették a gyámhatóságot. A nyomozók vádemelési javaslattal küldték meg az ügyet az illetékes ügyészségnek, a felelőtlen szülőnek kiskorú veszélyeztetése miatt kell bíróság elé állnia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik