Kultúra ismeretlen budapest

Ez a társasház kerül a Márványmenyasszony helyére, ahol egykor Széchenyi és Wesselényi is a lagziját tartotta

A4 Studio / ÉTDR
A4 Studio / ÉTDR
Az elődre egy emléktábla utal majd.

Jövőre lesz épp kétszázharminc éve annak, hogy egy szőlősgazda, Böhm József borkimérést nyitott az akkor még különböző méretű szőlőskertekkel teli Krisztinaváros szélén – ebből nőtte ki magát a legendás Márványmenyasszony étterem, ami több mint kétszáz éven át szolgálta ki a környék lakóit, adott otthont előbb gróf Széchenyi István, majd báró Wesselényi Miklós lakodalmának, majd látta vendégül többek Jókait, Kosztolányit, Kaffka Margitot, sőt, Adyt, akinek saját törzsasztala is volt.

A koronavírus-járvány első évében aztán minden megváltozott: 2020 végén a hely bezárt, majd kiderült, hogy új tulajdonosa, a Recontra Ingatlanhasznosító és Üzemeltető Szolgáltató Kft. annak lebontásában gondolkodik.

Ez a röviddel a terv felmerülése után született cikkünk szerint

a XIX. század végén, az ötvenes években, illetve 1997-ben is erősen átformált – sőt, utóbbi alkalommal kis híján teljes egészében újjáépített – vendéglő

teljes egésze, de az udvarban lévő idős fák pusztulásával járt volna – hiszen azok egy igazságügyi szakvélemény szerint mind életveszélyesek voltak –, a kerület önkormányzata azonban dolgozott azon, hogy legalább az utcafronti épület megmaradhasson.

Az igyekezet talán meglepő módon sikert hozott, hiszen a fővárosi kormányhivatal végül röviddel karácsony előtt, december 23-án részleges bontási engedélyt adott ki, sőt, a hatóság kikötötte:

az utcai szárnynak nem egyszerűen csak állva kell maradnia, de továbbra is étteremként kell üzemelnie.

Minden jel arra mutatott, hogy a helyzet a lehetőségekhez mérten jóra fordul, főleg, miután a Miniszterelnökség egy meglepő módon szombaton kiadott rendelettel egy évre ideiglenes műemléki védelem alá helyezte az ingatlant, majd megkezdte a műemléki védettségi eljárást, ami garantálta volna a Márványmenyasszony otthonának megmaradását.

Ezt a védelmet az egy év letelte után végül nem hosszabbították meg: az idén januárban a ház újra védtelenné vált, hiszen a kormányhivatal szerint túl sokszor építették át ahhoz, hogy műemlékké nyilváníthassák, a helyhez kapcsolódó legendák, illetve történetek pedig nem jelentik a védelem alapját.

A tulajdonos előtt nyitva állt tehát az út a bontás, majd a földdarab egy jóval magasabb utóddal való beépítése előtt, sőt, az ingatlant ekkorra irodává minősítette át, így nyilvánvalónak tűnt az is, nem lakóépületben gondolkodnak.

A kerület akkori főépítésze, Csány Éva még ebben a helyzetben is bizakodó volt, hiszen tavaly márciusban úgy gondolta, hogy egy homlokzati jelzés elhelyezésével a hely szelleme továbbra is megmaradhatna, főleg, ha az aljában Márványmenyasszony néven nyitnának vendéglátóhelyet.

Ez a remény alig két hónap alatt szétfoszlott, 2022. május 24-én ugyanis bontási, majd építési engedélykérés jelent meg a hatósági építési adatbázisban , ami szerint egy

két pinceszinttel rendelkező, az utca felé öt emelettel néző, hatemeletes udvari szárnnyal rendelkező társasházat emelnének a kiürített telekre.

A tervet bemutató cikkünkben egy egyszerű, homokszínű téglákkal borított, homokszínű nyílászárókat, illetve szürke cseréptetőt viselő épület április elején született tervrajzát mutattuk be, a helyzet azóta azonban némiképp megváltozott – derül ki az építési adatbázisban azóta feltűnt, publikus tervlapokból.

ÉTDR

A rendszer szerint legalább két esetben – június végén, illetve júliusban –, a kormányhivatal, illetve a Budavári Önkormányzat javaslatai szerint finomhangolt rajzokon kisebb módosítások láthatók, sőt, három olyan, július közepén véglegesített látványterv is feltűnt, ami mellől talán elfelejtették kiradírozni a tervezésben résztvevők nevét.

ÉTDR

Nyilvánvalóvá vált tehát, hogy az építtető Recontra a korábban többek közt a Nemzeti Tenisz Edzőközpontot, a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonát, a Vasas pasaréti vívócsarnokát, egy pesti lovardából lett áruházat, a Zamárdiban álló The ZAM!-et is jegyző, az elmúlt években számos díjat besöprő A4 Studióval terveztette meg a lakóházat: a Kendik Géza vezető tervező által jegyzett épületterv a jelenleg ismert részletek alapján távol esik az országszerte látható, egy kaptafára épülő, unalmas lakóparkoktól és társasházaktól, sőt, a tervező számos eszközt bevetett azért, hogy ne egy seb kerüljön a Márvány utca nyitányához,

bár az ezért fizetett ár – a helytörténeti szempontból pótolhatatlan veszteséget jelentő előd tömegének eltűnése – sokaknak még hosszú időre fájó pont maradhat.

A magyar átlag feletti tervminőséget a várható épületet két oldalról keretező, illetve a földszinti traktus nyílászárói közt látható, némiképp megmozgatott téglák, sőt, maga a visszafogott szürke tégla használata sugallja leginkább, a lakókat kiszolgáló kapu mellé helyezett autós bejárat azonban jókora hibának tűnik:

A4 Studio / ÉTDR

A pozitív szürkeség a belső udvarból sem hiányzik majd: a leendő ház mellett megnyitni kívánt sétányon besétálva az udvari szárnyon is láthatjuk majd, így a leendő lakók, vagy járókelők kevésszer tapasztalható visszafogottsággal kerülnek majd szembe.

A4 Studio / ÉTDR

A mélygarázs felett álló zárt belső udvarra az A4 egy kis dombot is magában foglaló intenzív zöldtetőt álmodott meg: ennek termőrétege a definíció szeirnt 81 centiméternél nagyobb, így a különböző cserjék mellett akár számos fás növény is biztonságosan túlélhet rajta.

A4 Studio / ÉTDR

A helyszínrajzon a Márványmenyasszonyra való emlékezés nyoma is feltűnik: az épület a sétány felé néző oldalán lézervágott lemezből születő információs táblák, illetve egy szobor is helyet kaphatnak majd, ezek arca egyelőre azonban nem ismert.

ÉTDR

Az ügyben felmerült kérdéseinkkel 2022 őszén az építtető Recontrát is többször megkerestük, aminek ügyvezetője, Apáthy Judit válaszában kijelentette: van mód arra, hogy valaki akár Márványmenyasszony néven vendéglátóhelyet nyisson az új épületben, hiszen az ehhez szükséges terület rendelkezésre áll, és bárki által bérbe vehető. A lehetőséget az önkormányzatnak is felajánlották, az azonban nem élt vele.

Ezzel egyidőben a Budavári Önkormányzathoz is eljuttattunk néhány kérdést, amire Csány reagált: eszerint az építtetővel, illetve az építészirodával nyár óta nem tárgyaltak, pozitív településképi véleményt pedig nem adtak ki, így kimaradtak

a befektető és a kormányhivatal egyezkedéséből,

sőt, úgy gondolják, hogy az üresen álló épületnek nincs múzeumba helyezhető része, így egyetlen részlet megmeneküléséért sem szálltak harcba. A tervek hosszú várakozás után végül 2023. január 20-án kaptak építési engedélyt, így újra az önkormányzathoz, az építtetőhöz, illetve a tervezőkhöz fordultunk.

Kérdéseinkre egyelőre csak a kerülettől kaptunk válaszokat, aminek sajtóosztálya szerkesztőségünket arról tájékoztatta, hogy a terveket településképi szempontból azóta sem javasolták engedélyezésre, ezt az információt pedig a kiadott építési engedély is tartalmazza.

A tavalyi év őszén a főépítészi pozícióba került Nagy Kitti ezt a döntést azzal indokolta, hogy a tervező, illetve a befektető figyelmen kívül hagyta az egyetlen fontos elvárásukat: azt, hogy az új épület

idézze meg ezt a különleges múltat építészeti és használati értelemben is, ezen a szimbolikus helyszínen ennyi érzékenység és alázat elvárható lenne.

Nagy hozzátette: a társasház terveit mindemellett túlzó méretűnek látták, mind az utca, mind a belső udvar irányába.

A kerület által kiadott pozitív településképi vélemény megléte az építési engedélynek meglepő módon egyáltalán nem feltétele, így a hatóság akár ezzel ellentétesen is dönthet – olvasható a főépítész reakciójában, aki arról számolt be, hogy a kormányhivatal szerint a tervező megfelelően igazolta, hogy az épület illeszkedik a környezetéhez.

A Budavári Önkormányzat mindezek mellett az esetleges megmentendő értékekkel kapcsolatos korábbi nyilatkozatát is megismételte – eszerint a Márvány utcai ingatlanon semmiféle, gyűjteménybe vehető értéket nem találtak, de úgy értesültek, hogy

a Márványmenyasszony korábban az érkező vendégeket köszöntő szobrát a társasház udvarán fogják majd elhelyezni, aminek annak ellenére is örülnének, hogy az önálló művészi értéket csak „csekély mértékben” képvisel.

Vincze Miklós / 24.hu A szobor 2019 őszén, az akkor még működő étteremben.

Az építésziroda, illetve a Recontra egyelőre nem reagált a feltett kérdéseinkre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik