Sergio Pérez nyerte meg a Forma-1 Szingapúri Nagydíját, miután a késleltetett rajtnál megelőzte Charles Leclerc-t, majd kibírta a biztonsági autós szakaszokat is. Max Verstappen a hetedik lett, így még várni kell a címvédésre.
A kezdés bő egy órát csúszott, mert bár a pilótaparádé idején még jó idő volt, utána óriási zuhé áztatta a pályán. Pérez aztán olyan jól csípte el a rajtot, hogy az első kanyarban már ő fordult elsőként, miközben a Sainz és Lewis Hamilton összekoccantak, de nem lett ennek komolyabb következménye. A nyolcadik helyről induló Verstappen közben visszaesett a 13. pozícióba.
Ahogy az Szingapúrban lenni szokott, jött a biztonsági autó, erre ezúttal csak a nyolcadik körig kellett várni: a szezon végén a Forma-1-ből távozó Latifi kente fel a falra Csout, mindketten kiestek.
A biztonsági autó a folytatásban is többször a pályára hajtott, hol azért, mert valaki technikai hiba miatt kiesett (mint a két Alpine), hol azért, mert valaki a falnak koccintott az autóját és kiesett (mint Albon vagy épp Cunoda). Hamilton is nekivágódott a falnak, de folytatni tudta a versenyt, mint ahogyan Verstappen is elmért egy féktávot, de ott épp volt bukótér, azaz vissza tudott térni a pályára.
Egy safety caros időszak hozta el a futam végén az izgalmakat, a gyanú szerint ugyanis Pérez a szabályosnál jobban lemaradt a biztonsági autó mögött, így biztos, ami biztos alapon legalább öt másodperces előnyt kellett kiautóznia Leclerc-rel szemben. Sikerült, így
Nem elég egyébként, hogy késve indult a futam, de mivel a 61 körös versenytáv a szabálykönyvben rögzített időn belül nem volt teljesíthető, ezért 21 körrel a leintés előtt még 40 percben határozta meg a versenybíróság a futam végét.
A két Ferrari végzett Pérez mögött a dobogón Leclerc és Sainz sorrendben. Lando Norris, Daniel Ricciardo, Lance Stroll, Verstappen, Sebastian Vettel, Hamilton és Pierre Gasly szerzett még pontot.
Max Verstappen, ha futamot nyer, már most is megvédhette volna a címét. A Japán Nagydíjon újabb esélye nyílik erre, az ráadásul a Honda hazai pályája.