Nagyvilág

A magyar és a szlovák államfő megbeszélte, hogy nem mindenben értenek egyet

Bruzák Noémi / MTI
Bruzák Noémi / MTI

Olyan uniós gazdasági szankciókra van szükség, amelyek az orosz agresszornak okoznak súlyos gazdasági nehézségeket, nem az európai gazdaságnak – mondta el pénteken Pozsonyban a Zuzana Caputová szlovák államfővel folytatott négyszemközti, majd plenáris megbeszélés után tartott sajtótájékoztatón Novák Katalin magyar köztársasági elnök.

A két ország között jó a kapcsolat, Szlovákia például Magyarország második legnagyobb gazdasági partnere, de a határátkelők száma is folyamatosan nő: 2023 végére már 41 helyen lehet átlépni a magyar-szlovák határt – közölte a magyar államfő az MTI szerint.

Novák Katalin a kisebbségek helyzetére kitérve emlékeztetett arra, hogy a nemrég elvégzett szlovákiai népszámlálás adatai szerint csaknem félmilliós magyarság él az országban, jogaik érvényesülése pedig kiemelten fontos Magyarországnak. A környező országok közül Szlovákiában asszimilálódott leginkább a magyarság – mutatott rá a magyar köztársasági elnök, aki felkérte szlovák kollégáját: tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a helyi magyarság megőrizhesse nemzeti identitását.

Novák Katalin hozzátette, Magyarországon immár nemzetiségi szószóló képviseli az Országgyűlésben a 35 ezres szlovák kisebbség jogait, a szlovák iskolák száma háromszorosára emelkedett és Szlovákia a díszvendége a csütörtökön megnyílt Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválnak is.

A magyar államfő megkerülhetetlenül fontos témaként szólt az ukrajnai háborúról.

Álláspontunk az első perctől határozott: elítéljük Oroszország agresszióját, Ukrajna elleni támadását, és kiállunk Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett,

hangsúlyozta.

A katonai segítségnyújtással kapcsán Szlovákia és Magyarország nem képvisel azonos álláspontot, ám egyaránt nagy számban fogadnak be ukrajnai menekülteket. Mindkét ország érdeke és kiemelt célkitűzése a béke megteremtése, noha a kilátások jelenleg nem ebbe az irányba mutatnak – mondta el.

Novák Katalin hozzáfűzte, az Oroszországgal szembeni szankciók terén eddig sikerült közös álláspontot kialakítani és elfogadható kompromisszumokat elérni, például az olajembargó alól mind Szlovákia, mind Magyarország kivételt élvezhet. Szükséges azonban áttekinteni az eddigi és a tervezett szankciók hatásait – közölte, hozzátéve:

olyan szankciós csomagok támogatását fogja javasolni pénteki találkozójukon Eduard Heger szlovák miniszterelnöknek is, amelyek az orosz agresszornak okoznak súlyos gazdasági nehézségeket, nem az európai gazdaságnak.

A magyar államfő kitért az illegális migráció problémájára is, hangsúlyozva: közös érdek, hogy a schengeni övezeten belüli határokat soha ne kelljen visszaállítani, így a külső schengeni határok védelmének megerősítése is. Hétfőn Budapesten a magyar és a szerb elnök, valamint az osztrák kancellár hármas találkozóján is kiemelt téma lesz az illegális migráció elleni fellépés – közölte.

Novák Katalin hangsúlyozta a Visegrádi Négyek együttműködésének fontosságát is: ennek „nincs alternatívája, ez ad nekünk lehetőséget arra, hogy közös értékeinket a legjobban érvényesíthessük az EU-n belül” – fogalmazott. A Magyarországnak „jogosan járó” EU-s források odaítélése kapcsán a magyar államfő szlovák kollégája támogatását kérte.

Újságírói kérdésre válaszolva Novák Katalin elmondta: úgy tűnik, a szankciók eddig nem érték el a kívánt hatást Oroszországban. A magyar-szerb határ védelmét megfelelőnek ítélte, problémának nevezte azonban, hogy oda ilyen nagy számban jutnak el illegális bevándorlók.

A közelgő szlovákiai önkormányzati választásokra vonatkozó kérdés kapcsán Novák Katalin üdvözölte a helyi magyar pártok összefogását és minél nagyobb részvételre buzdította a szlovákiai magyarságot.

A magyar államfő hangsúlyozta azt is, hogy a kettős állampolgárság senkitől nem vesz el, viszont hozzátenne a magyar kisebbség mindennapjaihoz. Noha a közelmúltban módosult a kettős állampolgársággal kapcsolatos szlovákiai szabályozás, ez még nem jelent megoldást a helyi magyarság számára – mondta el Novák Katalin, aki ebben a témában Zuzana Caputová segítségét kérte.

Zuzana Caputová nyíltnak, őszintének és konstruktív hangulatúnak értékelte a találkozót, amelyen – mint mondta – közös és eltérő nézőpontokat is megvitattak, és ezzel összefüggésben nagyon fontosnak nevezte a kérdésekben zajló párbeszéd fenntartását.

A szlovák államfő elmondta: szó volt arról, hogy milyen formában tud a két ország együttműködni az illegális migráció kérdésével összefüggésben, különös tekintettel arra, hogy az elmúlt napokban a migrációra hivatkozva több ország is ideiglenesen visszaállította a határellenőrzést szlovákiai határán.

Teljesen egyetértünk abban, hogy a schengeni határokon belüli mozgás korlátozása csak az utolsó megoldás,

szögezte le egy újságírói kérdésre válaszolva Zuzana Caputová. Hozzátette: ebből következik, hogy a schengeni határok rendes, hatékony védelmére van szükség, amire az olyan rendelkezésre álló európai eszközöket kell használni, mint a Frontex.

A szlovák államfő az ukrajnai háborúval kapcsolatban azt mondta: a háború összefüggésében Szlovákiának és Magyarországnak közös kihívásokkal is szembe kell néznie.

Hangsúlyozta: a magyar államfővel folytatott tárgyaláson egyetértettek a leginkább lényeges kérdésekben, abban, hogy Oroszország az agresszor és abban is, hogy a háború mielőbbi befejezését szeretnék. „Közös érdekünk, hogy a háború minél hamarabb véget érjen” – fogalmazott Zuzana Caputová.

A szlovák államfő kiemelte: Szlovákia sem ismeri el azt a „területrablást”, amelyet Oroszország az ukrajnai területeken megvalósított referendumokkal csinál. Rámutatott: ezzel összefüggésben pénteken a három legfőbb szlovák közjogi méltóság közös állásfoglalásban ítélte el az „ukrán területek Oroszország általi illegális annektálását.”

Ezzel összefüggésben Caputová kulcsfontosságúnak nevezte a közös kiállást és az EU-n, illetve a NATO-n belüli egység megőrzésének fontosságáról beszélt. Elmondta: fontosnak tartja az egységes, uniós szintű kiállást az energetikai válság kérdéseiben is, amellyel kapcsolatban a szlovák álláspont az, hogy támogatják az Oroszország elleni szankciókat.    

Zuzana Caputová újságírói kérdésre válaszolva a szlovák állampolgársági törvény legutóbbi – a felvidéki magyarság helyzetét e tekintetben érdemileg nem érintő – módosításáról azt mondta: a törvény legutóbbi módosítása után sem érzi megoldottnak a témát.

Novák Katalin péntek délelőtt Pozsonyban találkozott a magyar kisebbség érdekeit többpárti összefogásban képviselő Szövetség vezetőivel, délután pedig Eduard Heger szlovák miniszterelnökkel folytat megbeszélést, részt vesz a Pozsonyi Magyar Szakkollégium évnyitó rendezvényén, majd ellátogat Dévénybe, hogy megkoszorúzza a Szabadság kapuja emlékművet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik