Sport

Fiatalokat fenyített meg a hotelben, rendőrségről ment versenyre a holland bringás

DAVID STOCKMAN / BELGA MAG / Belga via AFP
DAVID STOCKMAN / BELGA MAG / Belga via AFP

Remco Evenepoel nyerte a férfi mezőnyversenyt az országúti kerékpárosok Wollongongban rendezett világbajnokságán vasárnap, Valter Attila 23. lett.

Az előzetesen a legnagyobb esélyesek közé tartozó Mathieu van der Poelt a viadal előestéjén bevitték a rendőrségre, miután szóváltásba keveredett és lökdösődött a szállodai folyosón éjjel rohangáló, és az ajtaján kopogtató tinédzserekkel, akik közül az egyik földre esett, a másik pedig a falnak zuhanva lehorzsolta a könyökét. A holland klasszis hajnal négyre ért vissza a hotelbe, és bár rajthoz állt, hamar kiszállt a versenyből.

Korán lefeküdtem, de néhány fiatal szükségesnek érezte, hogy folyamatosan bekopogjon mindenkihez. Egy idő után elvesztettem a türelmemet, és való igaz, nem túl kedvesen kértem meg őket, hogy fejezzék be

vallotta be Van der Poel.

A 266,9 kilométeres távnak Helensburghből derült időben vágott neki a 169 fős mezőny, benne a magyar bajnok Valter Attilával, valamint például egy vatikáni (!) indulóval, a 40 esztendős Rien Schuurhuisszal. A 3945 méter szintkülönbséget tartalmazó megmérettetés során egyszer mászták meg a 473 méter magas Mount Keirát, majd a wollongongi körpályát 12-szer teljesítve ugyanennyiszer kaptattak fel két rövidebb emelkedőre.

A verseny hosszához képest szokatlanul korán, mintegy 230 kilométerrel a cél előtt növelt sebességet a francia válogatott, ezzel darabokra szakította a mezőnyt. A magas tempót azonban nem lehetett végigvinni, az újra összeálló mezőny megnyugodott, így közel nyolcperces előnyre tett szert a 16 fős szökevénycsoport. Az utolsó 80 km-hez érkezve ismét kettészakadt a mezőny, egy nagyobb csoport – a két hete Vuelta a Espanát nyerő Remco Evenepoellal – zárkózott fel a szökevényekhez.

Ezzel megindult az üldözés, a hátul maradt esélyesek – a csoportban Valterrel – igyekeztek csökkenteni a különbséget, miközben 35 kilométerrel a cél előtt elöl Evenepoel megindult, egyedül Alekszej Lucenko tudott vele tartani, tíz kilométerrel később az emelkedőn a kazah is leszakadt.

Innentől még tovább növelte előnyét az egy hete az időfutamban bronzérmes Evenepoel, aki végül az utolsó kilométeren már ünnepelve 2 perc 21 másodperces előnnyel ért célba.

Négy évvel junior vb-címe után a felnőttek között is elsőként zárt, másodikként sikerült ez neki az amerikai Greg LeMondot követően.

Az olasz Alfredo Binda, a belga Eddy Merckx és a francia Bernard Hinault után Evenepoel negyedikként nyert egy éven belül nagy egynapos versenyt, háromhetest és a vb mezőnyversenyét: a wollongongi arany a Liege-Bastogne-Liege és a Vuelta megnyerését követően került a 22 esztendős belga nyakába. (Érdekesség, hogy a nőknél is a Vuelta győztese, a holland Annemiek van Vleuten győzött a mezőnyversenyben.)

A második helyért a korábbi szökevényeket az utolsó kilométeren utolérő mezőny hajrázott, az ezüstöt a francia Christophe Laporte, a bronzot pedig a hazai közönség örömére Michael Matthews szerezte meg.

A végig jól helyezkedő és taktikusan versenyző Valter a mezőnyben – többek között Wout van Aerttal és Tadej Pogacarral egy csoportban – a 23. helyen ért célba, megelőzve például a címvédő Julian Alaphilippe-etFetter Erik pénteken 12. helyen zárta az U23-asok mezőnyversenyét.

Eredmény, férfi mezőnyverseny, Helensburgh-Wollongong, 266,9 km:

1. Remco Evenepoel (Belgium) 6:16:08 óra
2. Christophe Laporte (Franciaország) 2:21 perc hátrány
3. Michael Matthews (Ausztrália) azonos idővel
…23. Valter Attila a. i.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik