Belföld

Újra egész péksüteményt kapnak a kalocsai óvodások

Nagy vihart kavart az a hír szerdán, hogy a Kalocsai Közétkeztetési Intézmény szeptember 1-jétől elrendelte, hogy az 1 – 6 évesek csak fél péksüteményt kapjanak, hogy így ellensúlyozzák a növekvő élelmiszerárakat. Az intézmény egy 2014-es rendeletre hivatkozva azt írta, hogy az fél-egy péksüteményt ír elő, ami igaz is, a szülőket azonban felháborította.

Az RTL.hu most azt írja, hogy Filvig Géza polgármester egy közleményben megdöbbenésének adott hangot és hozzátéve, hogy Kalocsai Közétkeztetési Intézmény vezetője önálló gazdasági egységet vezet, a törvényi lehetőségeken belül saját hatáskörben dönthet az ételmennyiségekről. Az idei tanévre vonatkozó módosításról ugyanakkor előzetesen sem egyeztetett Filviggel.

A polgármester azt írta, hogy az üggyel kapcsolatban vizsgálatot rendelt el és annak idejére az intézményvezető döntését felfüggesztette és a korábbi adagmennyiség biztosítására utasította. Ennek értelmében szeptember 22-e csütörtöktől már a korábbi adagot, egy egész péksüteményt fognak kapni a kalocsai gyerekek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik