Tudomány

25 éven belül életet találhatunk a Naprendszeren kívül

Elen11 / Getty Images
Elen11 / Getty Images

Egy neves svájci asztrofizikus szerint 25 éven belül életre bukkanhatunk a Naprendszeren kívül – írja az IFLScience. Sasha Quanz, az ETH Zürich munkatársa az intézmény új, az élet eredetét és elterjedtségét vizsgáló központjának megnyitóján ismertette gondolatait.

Mint a szakértő elmondta, célja az, hogy életet találjon rendszerünkön túl.

Erre 25 éve van, és egyáltalán nem látja irreálisnak a feladat megvalósítását.

Quanz szerint a küldetés 1995-ben kezdődött, amikor felfedezték az első Naprendszeren kívüli bolygót, a Dimidiumot. Azóta mintegy ötezer újabb exobolygót észleltek, és a szám rohamosan nő. „Statisztikailag minden csillagnak van bolygója, és több ilyen bolygó a Földhöz hasonló méretű. Nagyon sok közülük olyan messze van a csillagától, hogy a csillagtól kapott energia igen hasonló ahhoz, amit a Föld kap a Naptól” – mondta a kutató.

Kapcsolódó
Önteltség lenne azt hinni, hogy egyedül vagyunk az univerzumban
Avi Loeb, a Harvard Egyetem Csillagászati Tanszékének vezetője szerint 2017-ben egy idegen szerkezet haladhatott át a Naprendszeren. Interjú.

Azt egyelőre nehéz megmondani, hogy ezeknek az égitesteknek van-e atmoszférája, illetve hogy képesek-e fenntartani az általunk ismert életet. Quanz úgy véli, hogy az áttörést a jelenleg építés alatt álló, a chilei Atacama-sivatagba tervezett EHT (Extremely Large Telescope, Rendkívül Nagy Távcső) hozhatja el. A hatalmas teleszkóp az évtized végén kezdhet el üzemelni, fő célja az lesz, hogy először készítsen képet az egyik közeli csillag Föld-szerű bolygójáról.

A kutatók idővel több tucat exobolygót örökíthetnek meg, és megismerhetik légkörüket. Quanz szerint ha sikerül azonosítani egy ígéretes jelöltet, az Európai Űrügynökség missziót indíthat. Az atmoszféra összetételének elemzéséből például következtetni lehet az esetleges biológiai folyamatokra.

Quanz úgy gondolja, az interdiszciplináris megközelítésnek köszönhetően 25 éven belül kideríthetik, hogy egyes Föld-szerű exobolygók mutatnak-e olyan biológiai aktivitást, mint a mi bolygónk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik