Gazdaság

Geithner: Európának fel kell gyorsítania válságkezelést

Timothy Geithne amerikai pénzügyminiszter a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank éves rendes közgyűlésekor adott interjúban a BBC-nek.

Az európai kormányoknak fel kell gyorsítaniuk válságkezelő lépéseik végrehajtását annak érdekében, hogy megelőzzék az újabb pénzpiaci nyugtalanságot – mondta Timothy Geithner.

A pénzügyminiszter szerint túl sok figyelem összpontosul Görögország költségvetési helyzetére, holott a válság már rég túlhaladta ezt a kérdést. Az euróövezet 17 tagállamának hasonlóan kell cselekednie, mint az Európai Központi Banknak (EKB), a G20-aknak pedig világosan kell látniuk, hogy a piacok sokkal gyorsabban reagálnak, és így egyre nehezebb lesz megoldani a válságot – tette hozzá.

Geithner üdvözölte az EKB agresszív és “nélkülözhetetlen” válaszát a válságra és felhívta az euróövezeti kormányok figyelmét, hogy ne tegyék még nehezebbé a frankfurti szervezet dolgát azzal, hogy késlekednek a pénzügyi reformokkal. “Úgy gondolom, hogy a bizalom helyreállításához nélkülözhetetlen, hogy a kormányok és a központi bank egymás mellett, és ne egymás ellen dolgozzanak. Az együttműködés hiánya aláássa mindazt, amit eddig szerettek volna felépíteni” – fogalmazott az interjúban az amerikai pénzügyminiszter.

A politikus a közgyűlés egyik ülésén arra hívta fel a figyelmet, hogy a világgazdaság a kilábalás “második lassú szakaszába” lépett és még azelőtt kell lépni az európai adósságválságban, mielőtt súlyosabbá válna a helyzet. “Ki kell küszöbölni a tovagyűrűző államcsődök, a bankbezárások és a katasztrofális kockázatok veszélyét, máskülönben minden más erőfeszítést ellehetetlenítenek mind Európában, mind globális szinten” – fogalmazott a közgazdász.

Geithner szerint a további rövid távú költségvetési támogatás nélkül az amerikai gazdaság visszaeshet és növekedési potenciálja alatt teljesíthet 2012-ben. Mivel a belső kereslet továbbra is gyenge a fejlett államokban, ezért a fejlődő piacokon nagyobb teret kell adni a keresletnek a világgazdaság növekedésének elősegítése érdekében – tette hozzá.

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 
Olvasói sztorik