Gazdaság

Veszélyzónába érkezett a világgazdaság

A Világbank elnöke szerint a keresletvisszaesés miatt leállhatnak a világgazdaság motorjainak számító fejlődő gazdaságok.

Veszélyes zónába érkezett a világgazdaság – mondta Robert Zoellick, a Világbank elnöke a szervezet éves rendes közgyűlésének megnyitásakor tartott sajtótájékoztatón csütörtökön. A közgazdász kifejtette: a fejlett piacokon kialakuló keresletvisszaesés hatására leállhatnak a világgazdaság eddigi motorjának számító fejlődő gazdaságok. Az államoknak már nincs lehetőségük költekezéssel kimászni a válságból, a monetáris politikának most már kényes egyensúlyt kell fenntartania az infláció és a monetáris ösztönzés között, ráadásul fel kell készülni arra, hogy egyre több protekcionista és populista hang jelenik meg.

A szakember kijelentette: nem számít W-alakú válságra, de egyre fogy az európai, amerikai és japán döntéshozók előtt álló idő, hogy azelőtt cselekedjenek, mielőtt világméretű válsággá nőné ki magát a krízis. A lépések elhalasztása csak nehezebbé és költségesebbé teszi a döntést.

A közgazdász a fejlődő piacoknak azt javasolta, hogy a jelenlegi helyzetben “ne csináljanak hülyeségeket”, azaz ne forduljanak protekcionista politikákhoz, illetve arra ösztönözte őket, hogy a hosszú távú növekedést biztosító területekre összpontosítsák kapacitásaikat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik