Gazdaság

Többet keresünk, mint tavaly ilyenkor

A családi kedvezmény nélkül számított nettó átlagkeresetek 4,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

Január-februárban a bruttó átlagkeresetek 3,1 százalékkal, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 4,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

A legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél alkalmazásban állók létszáma 2011. január-februárban átlagosan 2 millió 630 ezer fő volt.

Összességében a megfigyelt körben a foglalkoztatottak létszáma gyakorlatilag ugyanannyi volt, mint 2010 első két hónapjában.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 206 400 forint volt az első két hónapban, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 210 400, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké pedig 198 800 forintot tett ki.

A KSH nem közöl havi reálkereseti adatokat a gyorstájékoztatókban, mivel a nettó átlagkeresetek nem veszik figyelembe a családi adókedvezményt, és ezért az így számított adatok nem tükröznék a reálpozíciókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik