Forma-1

„Ha valaki káoszt akar, én benne vagyok” – nem mindenki elégedett az F1-szabályokkal

Pier Marco Tacca / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
Pier Marco Tacca / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a Forma-1-es csapatok képviselői újfent áttekintik a biztonsági autós szakaszokra vonatkozó szabályokat, miután a vasárnapi Olasz Nagydíj végén történtek emlékeztettek az előző idény zárófutamára, az Abu-Dzabi Nagydíjra, amelynek utolsó körében dőlt csak el a világbajnoki cím sorsa.

Tavaly Abu-Dzabiban, és most Monzában is Max Verstappen győzött, de tavaly számára előnyös volt, hogy az utolsó körben versenyezni engedték a mezőnyt, így ugyanis meg tudta előzni a vele szemben gumihátrányban lévő brit Lewis Hamiltont (Mercedes).

Kapcsolódó
„Tönkretették az Olasz Nagydíjat!” – Verstappen a címvédés kapujában
A sajtó szerint ez a világbajnoki lufi ugyanis már régen kipukkadt.

Monzában viszont a holland vb-címvédő állt az élen, amikor öt körrel a leintés előtt a pályára hajtott a biztonsági autó, és mivel a mezőnyt az utolsó körre sem engedték el, Verstappen kényelmesen célba ért elsőként.

A versenybíróság ezúttal a szabálykönyvben rögzítettek szerint járt el, ugyanakkor a szurkolók a Ferrari hazai pályájának számító Monzában pfújolással és fütyüléssel adtak hangot nemtetszésüknek.

Verstappen mögött ugyanis Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája lett a második, de ha az utolsó körben versenyezhetnek, akkor Leclerc-nek legalább egy támadásra lett volna lehetősége Verstappen ellen.

A tavaly Abu-Dzabiban a rekordot jelentő nyolcadik vb-címét elbukó Hamilton a leintés után nem tagadta, hogy eszébe jutott az előző idény zárófutama.

„Ezek az emlékek mindig visszatérnek, de ez a szabály, amit be kell tartani, nem igaz? A sportág történetében egyetlen egyszer fordult elő, hogy nem tartották be az előírást” – jelentette ki a 37 éves brit.

Az MTI azt írta, a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint a versenybírók helyesen jártak el Monzában.

„Vannak szabályok, amelyek le vannak fektetve, és én úgy érzem, hogy ezek a mai napon az elsőtől az utolsó szóig be voltak tartva. Mondom ezt függetlenül attól, hogy traumatizált vagyok-e a tavaly Abu-Dzabiban történtek miatt, vagy sem” – mondta az osztrák szakember, és hozzátette, arra természetesen van lehetőség, hogy megváltoztassák az előírásokat.

Ha valakinek nem tetszik, ami van, show-t és két körig tartó öldöklő küzdelmet, vagy káoszt akar, én benne vagyok. De akkor meg kell változtatnunk a szabályokat

– hangsúlyozta.

De Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke sem volt elégedett, bár azt elismerte, hogy Verstappen nagyon gyors volt, és kiválóan versenyzett.

„Kicsit csalódott voltam a vége miatt, mert úgy gondolom, hogy másképp is befejezhettük volna a versenyt. A safety car mögött sohasem jó célba érni – sem a saját, sem az F1, sem a show szempontjából” – mondta.

Mohammed ben-Szulájem FIA-elnök a Monzában történtek után már hétfőre találkozót hívott össze a csapatfőnökökkel, valamint a versenybíróság tagjaival.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik