Forma-1

„Tönkretették az Olasz Nagydíjat!” – Verstappen a címvédés kapujában

Alessio Morgese / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Alessio Morgese / NurPhoto / NurPhoto via AFP
A nemzetközi sajtó tényként kezeli Max Verstappennek, a Red Bull holland versenyzőjének címvédését azok után, hogy a 24 éves pilóta vasárnap a Ferrari hazai futamán, a Monzában rendezett Forma-1-es Olasz Nagydíjon a hetedik helyről rajtolva is győzött, és már 116 pont az előnye az összetettben, írta az MTI.

A brit Telegraph úgy fogalmazott, Verstappen most már nagyon közel van a címvédéshez.

Kapcsolódó
Max Verstappen nyert Monzában, biztonsági autó mögött gurult be a mezőny
Nagyon meggyőző teljesítményt nyújtott a holland, de a nap legnagyobb hőse a Williams beugrós pilótája.

„Lehetséges, de valószínűtlen, hogy már a következő, szingapúri versenyen bebiztosítsa a címvédést, ehhez ugyanis nem elég nyernie, közben arra is szüksége van, hogy Charles Leclerc, Sergio Pérez és George Russel nagyon hátul végezzen. A hollandnak minden bizonnyal a Szingapúr után sorra kerülő Japán Nagydíjig várnia kell, de ez most aligha számít.

Ez a világbajnoki lufi ugyanis már régen kipukkadt.

„Sikere ellenére a 24 éves Red Bull-versenyző győzelmét némiképp elrontotta, hogy Daniel Ricciardo motorproblémával megálló McLarenje miatt a mezőny a biztonsági autó mögött ért célba” – írta a Daily Mail.

A Sun szerint: „Max Verstappen pályafutásának 31. Forma-1-es futamgyőzelmére a Ferrari-szurkolók úgy emlékeznek majd, mint arra, amelyen kedvencüket, Charles Leclerc-et megfosztották attól az esélytől, hogy a hajrában megküzdhessen a diadalért.”

A Guardian állítja, hogy fájdalmas napok ezek a Ferrari számára.

„Az Olasz Nagydíj megnyerése mestermunka volt Max Verstappen részéről, aki ezzel kétségtelenül nagyon közel került a világbajnoki címének megvédéséhez. A Ferrarinak azonban azért fájhat ez a megszokottnál sokkal jobban, mert most úgy veszített, hogy igazából nem követett el semmilyen hibát a futamon.”

A spanyol Mundo Deportivo szerint „a Ferrari a hazai pályáján szembesült a fájdalmas valósággal”, míg az olasz La Repubblica azt írta: „Pfújolás és fütyülés a hajrában Monzában.”

A La Gazzetta dello Sport nagyon csalódott volt amiatt, hogy a mezőny a biztonsági autó mögött csorgott be a célba.

Az isten szerelmére, egy olyan kockázatos szakmában, mint az autóversenyzés, a biztonság a legfontosabb, de az Olasz Nagydíj fináléja jelentős mértékben rontott a Forma-1 imázsán!

A Tuttosport még keményebben fogalmazott:

„Tönkretették az Olasz Nagydíjat. Káosz az egész FIA. És ki vállalja most ezért a felelősséget?”

Csakúgy, mint a Corriere dello Sport:

„Káosz Monzában. A Ferrari dühös. A biztonsági autó megakadályozta Leclerc utolsó támadási kísérletét.”

A svájci Blick a helyszínen lévőket sajnálta leginkább.

„Az 1950-es első idény óta ez volt a 13. alkalom, hogy egy világbajnoki futam sárga zászló alatt érjen véget.

A nagyjából 140 ezer vidám szurkoló ennél azért többet érdemelt volna Monzában

– írta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik