Sport

Dulakodott, térden állva könyörgött, teljesen megőrült az olasz kosáredző

Már a negyeddöntőknél járnak a férfi kosárlabda Európa-bajnokság küzdelmei, de már akad meglepetés, hiszen a horvátok mellett kiestek a 2015-ben ezüstöt nyert litvánok, és a legutóbb második helyen zárt szerbek.

Kapcsolódó
„Tönkretették az Olasz Nagydíjat!” – Verstappen a címvédés kapujában
A sajtó szerint ez a világbajnoki lufi ugyanis már régen kipukkadt.

Az egyik vasárnap esti, berlini összecsapáson Szerbia a félidőben még hat ponttal vezetett az olaszok ellen, sőt, még az utolsó negyednek is 68-66-ról vágott neki, de az olaszok nagy hajrával fordítottak és magabiztos, 94-86-os győzelmet arattak. A mérkőzés egyik fordulópontját meglepő módon mégis az jelentette, hogy az őrült módjára viselkedő olasz szövetségi kapitányt, Gianmarco Pozzeccót a játékvezetők az öltözőbe zavarták.

A korábbi kiváló, olimpiai ezüstérmes játékos egyébként sem könnyű eset, klubedzőként is szerette a hisztit és reklamálást a pálya szélén, ezen az Eb-n pedig megcsinálta azt, hogy a horvátok elleni csoportmeccsen a szünetben és a csapat eligazítása helyett kiment a szurkolókhoz, hogy lelkesítse őket…

Vasárnap a harmadik negyed végén jött a színházi jelenet: 57-61-es hátránynál addig pattogott az oldalvonal mellett, amíg a játékvezetők technikait ítéltek ellene. Mivel ez már a második volt, ez automatikus kizárást ért.

Pozzecco a földre vetette magát és térden állva könyörgött, hogy ne kelljen az öltözőbe mennie. Asszisztensei próbálták megnyugtatni, és ugyan minden játékosát végigölelgette, nem igazán akart távozni.

A helyére segítője, Edoardo Casalone lépett, aki végül sikerre vezette a válogatottat. A horvátok centere, Miro Bilan meg is osztott a Twitteren egy élményt, még abból az időből, amikor Sassariban szerepelt.

A két sassari szezonom során Pozzeccót nyolcszor állították ki, Edo (Casalone) pedig akkor is a helyére lépett. A rekordja? 8-0 .

A 94-86-os győzelmet követően Pozzecco vissza akart rohanni a pályára, de e biztonságiak nem engedték, sőt, saját segítői is óva intették ettől, végül a játékosok jöttek üdvözölni a teljesen megőrült szakembert.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

BasketNews (@basketnews) által megosztott bejegyzés

A csúcsot azonban az jelentette, amikor az öltözőfolyosón meglátta Jannisz Antetokounmpót, a Milwaukee Bucks görög óriását, és lendületből a nyakába ugrott.

Ez az olasz kosárlabda legfontosabb győzelme, sokkal nagyobb, mint a Litvánia elleni 2004-es olimpiai elődöntő, amikor én is a pályán voltam

nyilatkozta.

Hozzátette, a győzelem után átadta a hitelkártyáját a játékosoknak, hogy hadd ünnepeljenek úgy, ahogy akarnak.

Férfi kosárlabda-Eb, nyolcaddöntő

Görögország – Csehország 94-88 (20-20, 21-25, 22-22, 31-21)
Olaszország – Szerbia 94-86 (20-28, 25-23, 21-17, 28-18)
Finnország – Horvátország 94-86 (20-21, 25-22, 22-22, 27-21)
Lengyelország – Ukrajna 94-86 (24-21, 18-24, 27-22, 25-19)

 

A negyeddöntő párosítása, kedd:
17.15: Spanyolország – Finnország
20.30: Németország – Görögország

 

Szerda:
17.15: Franciaország – Olaszország
20.30: Szlovénia – Lengyelország

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik