Ő lepődött meg a legjobban, hogy sztár lett belőle
Huszonkilenc évesen érkeztem Ausztráliába, ekkor dolgoztam először főállású színészként, és a legnagyobb meglepetésemre ez azóta is tart. Higgyétek el, senki nem csodálkozik ezen jobban, mint én.
Sam Neillé egyáltalán nem az a tipikus színészsztori kisiskolásként játszott Shakespeare-ekről vagy inspiráló drámatanárokról. Nem is igazán álmodhatott ilyenről, hiszen egy interjúban bevallotta: sokáig dadogással küzdött, amelyet idővel csaknem teljesen kinőtt, azonban a mai napig érzi, hogy néha hibásan beszél.
Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy visszahúzódó természetű gyerek lett belőle:
Kínosan félénk voltam, valószínűleg emiatt. Amikor az emberek beszéltek hozzám, annyira megijedtem a válaszadástól, hogy alig mondtam valamit.
Az Írországban született, ám hétéves kora óta Új-Zélandon élő Neill egészen egyetemista koráig nem is érdeklődött a színészet iránt, azt az angol szakos egyetemi tanulmányai hozták meg végül. A diploma megszerzése után kisebb új-zélandi tévéfilmekben kapott szerepeket, ám ekkor rájött, hogy Új-Zélandon egészen biztosan nem fog karriert csinálni színészként. Az 1970-es évek Új-Zélandja nem az a szigetország volt, amit ma ismerünk, ahol egymásnak adják a kilincset a gigaprodukciók, és az ország híre szülöttje, Taika Waititi lába előtt hever a világ. Az országban alig volt lehetőség játékfilmekben játszani, de Neill nem akart eltávolodni a filmezés világától, így beállt egy állami dokumentumfilmes céghez, ahol hét évet húzott le. Közben ugyan szerepelt néhány kis költségvetésű filmben, de tudta: ha marad, akkor nem álmodhat színészi karrierről. Éppen ezért indult a legközelebbi filmes piac felé, amelyben több lehetőséget sejtett.
A fent említett sorokat az indulásáról nyilatkozta: bár úgy véli, hogy későn kezdte, ráadásul nem hitte, hogy fényes karriert fut be, elég ránézni a sokatmondó filmográfiájára: 1979 óta nem pihent, minden évben minimum egy, de inkább három-négy filmje árulkodik hihetetlen teherbírásáról. Ugyan Ausztráliában már tényleg főállású színészként dolgozhatott, az áttörés nem jött azonnal, ahhoz repülőre kellett szállnia.
Rögtön Antikrisztusként indított
Az Ómennel kapcsolatban a magány jut eszembe. Két dolgot kötök ehhez: új-zélandi fiúként hirtelen nemzetközi filmekben találtam magam. Ez egyrészt sokkolt, másrészt magányossá tett. Másodszorra: mindig is úgy éreztem, hogy Damien a világ legmagányosabb embere. Nem teheti meg például, hogy elmegy egy randira, és azt mondja egy lánynak: figyelj, azt hiszem, tudnod kell valamit: én vagyok az Antikrisztus. Az ilyen dolog azért eléggé elriasztja a lányokat. Muszáj eltitkolnia az igazi énjét, és ez szörnyű lehet szerintem
– mesélte az első nagy szerepéről. A színész nem kispályázott, rögtön egy ikonikus filmsorozat ikonikus szerepéért indult, akkor kerestek ugyanis felnőtt Damient az Ómen harmadik részéhez, a Végső leszámoláshoz. A színész mentora, a brit színész, James Mason olyannyira látta az ördögöt Neillben, hogy a producereknél beajánlotta őt a szerepre, sőt, saját zsebből fizette az útját a londoni meghallgatásra. Az Ómen 3 volt Neill első nagy nemzetközi produkciója, amellyel azonnal fel is tette magát a térképre. Bár a film nem vált horrorklasszikussá, az első Ómenért rajongók is csak azért fanyalogtak kevésbé, mert a rendkívül rossz kritikákat kapó második résznél jobb volt, az Antikrisztusként feltűnő Neill sokak figyelmét megragadta.
Nem voltam túl elégedett a teljesítményemmel. De ott még nagyon az elején voltam, már megbocsátottam magamnak miatta
– nyilatkozta erről a szerepéről később Marc Maron podcastjában 2021-ben. Mások viszont elégedettek voltak, hisz az Ómennel nyíltak meg előtte Hollywood kapui, onnantól kezdve nem kellett amiatt aggódnia, hogy főállású színészként nem kap majd szerepajánlatokat.
Kis híján James Bond lett belőle
Hihetetlenül vonakodtam tőle. Azt hiszem, ez volt az utolsó dolog, amibe hagytam magam belehajszolni az ügynököm által. Azt mondtam neki, figyelj, nem akarok James Bond lenni, és főleg az a Bond nem akarok lenni, akiről azt mondják: nézd, ott ül James Bond az étterem sarkában, ő az, akit nem bírok. Szóval elmentem a Pinewood stúdióba, megcsináltam a válogatót, az egész rendkívül megalázó volt. Szerencsére többé nem kerestek
– idézte fel nem túl fényes Bond-emlékeit. Talán nincs is olyan brit gyökerű, fiatal, karizmatikus színész, aki ne képezte valaha találgatások tárgyát az 007-es ügynök szerepére, és Neill sem kivétel ez alól. Roger Moore az 1985-ös Halálvágta után ment nyugdíjba, amelyet követően azonnal keresni is kezdték az új Bondot. Neillnek ráadásul jó esélyei voltak, a Reilly: Ace of Spies című sorozatban például épp egy brit kémet játszott, nem mellesleg pedig azzal a Martin Campbell-lel dolgozott együtt néhány epizódban, aki az Aranyszemet rendezte (és később a 2006-os Casino Royale-t). Neillnek tehát jó referenciái voltak, és a korabeli szóbeszéd szerint tényleg jó esélyei is voltak arra, hogy ő lehessen a következő 007-es. Majdnem minden klappolt, csak épp Neill kívánta a háta közepére a dolgot. A színész próbafelvétele megmaradt az utókor számára, így, aki hallani szeretné Neill szájából a híres bemutatkozást, annak íme:
A színész a Halálos rémületben című filmben játszhatta volna el Bondot, és bár a producerek meg voltak vele elégedve, Albert Broccoli producermogul egyértelműen Timothy Daltont favorizálta. Ennek köszönhetően Neill is megszabadult a nyűgtől, hogy a világ leghíresebb titkos ügynökét játssza éveken keresztül.
Diana hercegnével nézte a Jurassic Parkot
Addigra én már láttam a filmet háromszor vagy négyszer. Szóval csak fél szemmel figyeltem a vásznat, inkább őt figyeltem, azt, hogyan reagál a filmre. Néha eltakarta a szemével a kezét, nagyon tetszett neki
– nyilatkozta Neill élete szerepéről és vélhetően élete mozizásáról is, amikor Diana hercegné mellett ülve nézhette meg egy vetítésen a Jurassic Parkot. Steven Spielberg 1993-ban megjelent klasszikusa volt az, ami tényleg végérvényesen megnyitotta Neill számára az utat a csúcsra, a nézők fejébe pedig bézs kalappal és dinókkal betonozta be a színészt. Egy interjúban elmondta, már akkor tudta, nem csak egy újabb látványos akciómozit csinálnak, hanem valami egészen új van születőben:
Úttörők voltunk. Ez nem csak egy újabb meló volt. Mind úgy éreztük, hogy ez egy fontos mérföldköve lehet a filmtörténetnek. Pedig tudtam, hogy nem csinálunk valami nagyon mélyreható filmet. Nem volt magasművészet, inkább a tömegszórakozásnak készült. De az emberek, az animatronika és az akkor épp újdonságnak számító CGI kombinációja megváltoztatta az addigi filmkészítést.
A színész a franchise második részében nem, a harmadikban viszont visszatért, ahogy a legutóbb bemutatott Jurassic World: Világuralomban is, ahol az eredeti trilógia szereplőivel, Laura Dernnel és Jeff Goldblummal nyomott le egy Jurassic-osztálytalálkozót.
Mindig is azt gondoltam, hogy Alan Grant olyan, mint egy öreg, kényelmes pár cipő. Látott már jobb napokat, de egész komfortos, és semmi esély, hogy valaha megszabadulj tőle
– nyilatkozta a már hozzánőtt karakterről. Hozzátette: soha nem akart visszatérni Grantként akár egy apró cameo erejéig sem, ám a filmet rendező Colin Trevorrow egy közös vacsorájuk során olyan víziót vázolt a színésznek a folytatásról, amire azonnal igent mondott.
Köszöni szépen, jól elvan a farmján, nem kér Hollywoodból
Egyszer családostul Hollywoodba költöztem, és ott is maradtunk nagyjából két évig. Sosem szerettem ott élni. Szeretek ott dolgozni, szeretem az ottani filmipart, sok barátom van ott. De nem az a hely ahol szívesen élnék. Az igazi otthonom a farmom Új-Zélandon. Az az a hely, ahol teljes béke tölt el, ahol bort termelek, ahol ott vannak a csodás állataim, ahol saját zöldséget és gyümölcsöt termesztünk. Minden természetes. Ez az életem másik fontos része. Az frusztrált a leginkább Hollywoodban, hogy az egyetlen dolog, ami érdekli az embereket, az a showbiznisz. Jól kerestem vele, szeretem a színészkedést és a filmeket, de egyáltalán nem érdekel a showbiznisz. Teljesen hidegen hagy, melyik film teljesít jól a kasszáknál és kik az új sztárok – kivéve, ha dolgoznom kell velük. Egyszerűen egyáltalán nem érdekel a showbiznisz
– mesélte a színész arról, miért nem tudják elszédíteni a fényűző kaliforniai villák. Mindig ontagói farmjára tér vissza Új-Zélandon, ahol Instagramon nagyon gyakran dokumentált állatállományát színészekről nevezi el:
Helena Bonham Cartert nem eheti meg senki
– nyilatkozta egyszer, amikor az is kiderült, hogy a bikáját Graham Nortonnak, a kakast Michael Fassbendernek, egy-egy disznóját Angelica Hustonnak és Imogen Pootsnak, a tehenét pedig Helena Bonham Carternek nevezte el. A színész nem azért választja kollégái nevét az állatoknak, mert nem kedveli őket, sokkal inkább biztosításként a jószágok számára: úgy véli, nem lehet megenni például egy olyan tyúkot, aminek Meryl Streep a neve. Farmja legalább akkora szerepet játszik az életében, mint a filmek, így a Queenstone-ban található birtoka életének középpontja.
Nem csak a disznók és a tehenek miatt siet vissza a farmjára
Akkor ültettem az első szőlőtőkéimet, amikor az első Jurassic Parkot forgattuk
– idézte fel egy interjúban, hogyan kötött ki a boroknál. A borászok körében Neill ma már legalább annyira ismert, mint a filmkedvelők szemében, majdnem harminc éve működteti ugyanis saját borászatát. A Two Paddocks névre keresztelt szőlészetet még 1993-ban alapította, négy birtoka van Ontago régióban.
Azt viszont aligha lehet elmondani, hogy már oviban is a demizson lett volna Neill jele, pedig családja révén lett volna rá oka: a família 150 éves borászmúltra tekint vissza, egyik elődje például azért települt át Írországból Új-Zélandra még az 1860-as években, hogy francia borok importálásával foglalkozzon. Neillnek saját elmondása szerint mindezek ellenére sem volt fogalma a jó borokról, boldogan elvolt a dobozos pancsolmányokkal is. Ahogy a karrierjében, úgy a bor szeretetében is nagy szerepet játszott Mason: ő ismertette meg a minőségi borokkal a színészt egy üveg burgundi segítségével. A nedű olyan nagy hatást gyakorolt a színészre, hogy elsők közt kezdett pinot noirt előállítani Új-Zélandon, és a mai napig ezt teszi.
A pandémia megvisel egy olyan munkamániás embert, mint Neill
Volt néhány olyan időszaka az életemnek, amikor nem dolgoztam, és olyankor mindig azt éreztem, hogy a sötétség egyre közelebb jött. Ha színész vagy és éppen nincs szereped, akkor kicsit olyan, mintha egy senki lennél. (…) Jelenleg pengeélen táncolok. A színészkarrierem mindig kiegyensúlyozta a vidéki életemet, az egyik jól kiegészíti a másikat
– idézte fel a színész még a pandémia alatt azt, hogy mennyire zavarta össze hétmilliárd másik emberrel együtt az életét a koronavírus-járvány. Azt hihetnénk, hogy a medencés kastélyaikba bezárt sztárok egy fokkal könnyebben viselték a pandémia miatti bezártságot, a vidéki életet Hollywoodnál többre tartó Neill számára pedig egyenesen áldás lesz a visszavonulás, ám ennek az ellenkezőjéről számolt be. A Jurassic World: Világuralom forgatását néhány hét után megszakították és elnapolták a járványhelyzet miatt, így ő visszatérni kényszerült a farmjára. Többször nyilatkozott arról, hogy szorongása felerősödött az izoláció miatt, gyakran érezte azt, hogy az állandósult szorongás depresszióba fordul.
Ahogy sok művész, ő is a közösségi felületein élte ki magát: hol ukulelézett, hol verset szavalt, hol a farmeréletről posztolt – Instagram-oldalára előszeretettel rak ki képet disznóival és teheneivel– , de a filmezéstől sem bírta távol tartani magát. Cinema Quarantino címmel néhányperces rövidfilmeket forgatott barátaival, rögtön az első részben Hugo Weavinggel vesznek össze egy darab szappanon egy kádban. A színész azt nyilatkozta, hogy ezekkel az apró szösszenetekkel próbálta megóvni mentális egészségét, és szorongását mérsékelni.
A helyzet nem lett sokkal könnyebb akkor sem, amikor a legszigorúbb óvintézkedések közepette újraindultak a forgatások, így ismét felkaphatta Dr. Grant gondosan lefertőtlenített kalapját.
Hihetetlenül szokatlan élmény volt, életem egyik legkeményebb forgatása. Négy–öt hónapon át voltunk bezárva, ha új helyszínre utaztunk, ott tíz napon át minden egyes nap teszteltek minket, azt követően hetente háromszor. Valaki kiszámolta, hogy a produkció közel ötmillió dollárt költött a járványügyi óvintézkedésekre.
Nyugdíjról szó sincs
Még hetvenedik születésnapja előtt azt mesélte a színész, hogy nem fűlik a foga a visszavonuláshoz, ám azóta sem igazán tűnik úgy, hogy visszavenne a tempóból. Idén még várhatóan két filmjét mutatják be (Assassin Club, The Portable Door), de már jövőre is készül kettő (Freedom Flight, Scarygirl).
Nem tetszik az ötlet, hogy valaha is nyugdíjba menjek. Még sok dolgom van. Szeretnék még letenni valamit az asztalra, mielőtt végleg kihúzzák a dugót.
