Foci

Platini forradalmi Eb-tervei

Michel-Platini(210x140)(1).jpg (michel platini, )
Michel-Platini(210x140)(1).jpg (michel platini, )

Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség elnöke szerint a 2020-as kontinensviadalt Európa-szerte 12-13 városban tarthatnák.

A lengyel-ukrán közös rendezésű Eb vasárnapi, kijevi olasz-spanyol döntője előtt nyilatkozva a francia sportdiplomata úgy fogalmazott: “vagy egy ország 12 helyszínnel, vagy 12-13 európai város közösen lehetne a házigazda”.

Az UEFA első embere szerint az ötletet decemberben vagy januárban vitatják meg, és akkor akár már döntés is születhet.

“Szenvedélyesen hiszek ebben az elképzelésben. Anyagi szempontból sokkal könnyebb lenne” – tette hozzá Michel Platini.

Mostanáig egy vagy – közösen – két ország adott otthont a négyévente sorra kerülő tornának. A jelenlegi Eb-t négy-négy ukrajnai és lengyelországi városban rendezték-rendezik.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik