Élet-Stílus

Sáfrány Emese a kórházban lévő Intiről: A szíve már csak az alapfunkciókat látta el

Pál Anna / 24.hu
Pál Anna / 24.hu
Az orvosok azt mondták nekik, pár napon belül visszafordíthatatlanná romolhatott volna a dobos állapota.

Dobrádi Ákos, a TNT énekese a napokban a közösségi oldalán jelentette be, hogy a zenekar dobosa, Inti nem tud velük tartani közelgő fellépéseiken, ugyanis kórházi kezelésre szorul.

Mint kiderült, gyerekkora óta küzd már szívbetegséggel, ami az utóbbi időben felerősödött. A dobos párja, Sáfrány Emese a Blikknek mesélt arról, hogy már a horvátországi nyaralásuk alatt is gyanús volt, hogy Inti hamar elfáradt a séták alatt, éjszakánként pedig felment a pulzusa, és levegőt is nehezebben kapott. Mielőtt kórházba került volna, már szinte aludni sem tudott.

Kapcsolódó

Gondoltam a kardiológusra, de a nehézlégzés miatt tüdővizsgálatra mentünk. Az ultrahang után mondta az orvos, hogy nagy a baj, most azonnal menjünk kórházba vagy hívnak mentőt

– mondta Sáfrány.

Intinél szívritmuszavart és szívelégtelenséget is megállapítottak, ezért azonnal felvették a fekvőbetegek közé.

A kórházban közölték velünk, jó, hogy bejöttünk, mert pár napon belül visszafordíthatatlanná romolhatott volna az állapota. A szívének nagyjából a húsz százaléka működött csak, ami azt jelenti, már csak az alapfunkciókat látta el. Ráadásul hétvégén ment volna a TNT-vel koncertezni, ha azt végigugrálja, elképzelhető, hogy nem bírta volna a szíve

– tette hozzá Sáfrány, aki jelenleg igyekszik minél többször látogatni a párját.

A légtornász elmondása szerint a dobos már jobban érzi magát, injekciókkal és gyógyszerekkel kezelik. Azt nem tudni, meddig kell a kórházban maradnia, az orvosai még dolgoznak azon, hogy beállítsák a gyógyszereit, amikkel aztán teljes életet élhet majd.

Emese megmentette az életemet, ha nem cipel el orvoshoz, nagyobb baj is lehetett volna. Nagyon hálás vagyok neki

– mondta a lapnak Inti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik