Élő Nagyvilág

Új-zélandi katona halt meg a fronton, sok az áldozat a vasútállomást ért támadásban

YURIY DYACHYSHYN / AFP
YURIY DYACHYSHYN / AFP
  • Újabb hárommilliárd dolláros katonai támogatásról biztosította Ukrajnát Amerika, Biden telefonon is hívja majd Zelenszkijt.
  • Levágnák az ukrán hálózattól a zaporizzsjai erőműt az oroszok, ami szakértők szerint rendkívül veszélyes lehet.
  • Előző napi élő közvetítésünket ide kattintva tudja visszaolvasni.

Az oroszok szerint Iszkander rakétával találtak el egy ukrán katonavonatot

Iszkander rakéta talált egy ukrán tartalékosokat szállító vasúti szerelvényt, az orosz légerő precíziós csapásai pedig a földön semmisítettek meg nyolc ukrán katonai gépet – jelentette ki egyebek között Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a csütörtöki hadijelentést ismertetve.

A tábornok szerint precíziós levegő-föld fegyverek az ukrán légierő öt harci repülőgépét találták el a Poltava megyei Mirhorod katonai repülőterén. Beszámolója értelmében egy Szu-27-es és egy Szu-24-es megsemmisült, további két Szu-27-es és egy Szu-24-es pedig kritikus kárt szenvedett, mintegy harminc katona pedig életét vesztette. A Dnyipropetrovszk megyei Dnyipro katonai repterén egy nagypontosságú csapás három repülőgépét pusztította el.

A szóvivő szerint légierő egy újabb precíziós csapása a Mikolajiv megyei Novji Buhnál megsemmisítette az ukrán Kahovka csoportosulás parancsnoki állását, aminek következtében 64 katona életét vesztette hét haditechnikai eszköz pedig üzemképtelenné vált.

Állítása szerint a Dnyipropetrovszk megyei Csapline vasútállomáson egy Iszkander rakéta közvetlenül eltalált egy katonai szerelvényt, aminek következtében életét vesztette az ukrán fegyveres erők tartalékos állományának több mint kétszáz, a Donyec-medencébe induló katonája és tíz haditechnikai eszköz.

A Hmelnyickij megyei Sepetivka faluban nagypontosságú levegő-föld fegyverek megsemmisítették egy páncélosokat és rakétavetőket – köztük külföldi gyártmányúakat is – javító vállalat műhelyeit. Zaporizzsjában az Iszkra üzemet érte találat, ahol lég- és lövegvédelmi radarállomásokat javítottak. Rpmba dőltek a Migremont repülőgépjavító üzem épületei is.

Az orosz harcászati légierő gépei, valamint a rakéta- és tüzérségi csapatok hét vezetésipontot, 149 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulást, négy lőszerraktárt és egy katonai üzemanyagtárolót támadtak. A donyecki régióban folyatatott lövegelhárítás két lőállásban lévő ukrán Grad- és három D-30-as szakasz tüzét fojtotta el, a légvédelem pedig lelőtt öt drónt és 19, az amerikai HIMARS sorozatvetőkből kilőtt rakétát a kahovkai vízierőmű, valamint Herszon és Donyeck város körzetében.

Az orosz védelmi minisztérium összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 273 repülőgépet, 148 helikoptert, 1808 drónt, 369 légvédelmi rakétarendszert, 4384 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 819 rakétasorozatvetőt, 3340 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 5048 speciális katonai járművet veszítettek.

Konasenkov a napi hadijelentésben azt mondta, hogy az ukrán tüzérség hét alkalommal mért csapást nagy kaliberű ágyúkkal az atomerőmű környékére a kahovkai víztározó túlpartján fekvő Nikopol, Marganec, Viscsetaraszivja és Cservonohrihorivka közeléből. A tábornok szerint az orosz tüzérség ezeket a lőállásokat elfojtotta.

Jevgenyij Balickij, Zaporizzsja megye megszállt része katonai és polgári közigazgatásának vezetője ugyanerről a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva úgy számolt be, hogy az elmúlt nap folyamán 29 tüzérségi belövés történt, ebből kilenc az enerhodari ipari övezetbe, 17 az atomerőmű területére, további három pedig a Kamjanka-Dnyiprovszkij területére. Egy nappal korábban a Moszkva-barát regionális hatóságok 73 beérkező ukrán lövedéket észleltek.

Moszkvai tájékoztatás szerint csütörtökön Párizs kezdeményezésére első alkalommal tárgyalt telefonon egymással Szergej Sojgu orosz és Sebastien Lecornu francia védelmi miniszter. A felek megvitatták a zaporizzsjai atomerőmű körül kialakult helyzetet. Sojgu beszámolt az ukrán fegyveres erők azon lépéseiről, amelyek megzavarhatják az üzem biztonságos működését. A két tárcavezető hangsúlyozta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) tisztviselőinek a zaporizzsjai atomerőműben teendő látogatásának fontosságát, valamint azt, hogy készek a szervezet ellenőreinek megadni a szükséges segítséget..

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön elrendelte, hogy 2023. január 1-jétől 137 ezerrel, 1 millió 150 628 ezerre növeljék meg az orosz fegyveres erők hivatásos katonai állományának létszámát. Az összlétszám 2 039 758 fő lehet.

(MTI)

Az orosz külügy kiposztolt egy videót, amin az amerikai nagykövetség munkatársa részeg

Egészen új fázisba értünk a diplomáciai kommunikációban, az orosz külügy hivatalos Twittere kirakott egy videót, amelyen egy részegen, nappal, koszos ingben sétáló férfi látható. A férfi dülöngél, megpróbál bejutni a lakásába, majd egy rendőr igazoltatja.

A külügy azt a szöveget írta mellé, hogy

Azt javasoljuk az amerikai külügynek, hogy emeljék meg a moszkvai nagykövetségen dolgozó alkalmazottak bérét, mert itt tényleg elviselhetetlenek a munkakörülmények. Valóban nagyon fárasztó ellenünk harcolni.

https://twitter.com/mfa_russia/status/1562831265346248704

Riga megszabadul a szovjet emlékművektől

Leromboltak egy második világháborúra emlékező, 1985-ben épült emlékművet a város közepén. A torony 79 méter magas volt, bontógépekkel tudták ledönteni. Korábban több, Oroszország Ukrajnai háborúja elleni tiltakozás központja volt az emlékmű.

A lett parlament korábban megszavazta, hogy minden szovjet emlékművet, szobrot és emléktáblát el kell távolítani november közepéig.

Lekapcsolták a zaporizzsjai atomerőmű két blokkját

Lekapcsolták az elektromos hálózatról csütörtökön a zaporizzsjai atomerőmű két blokkját az ukrán tüzérség támadása miatt, majd az egyiket újból beindították – közölte Jevgenyij Balickij, a Zaporizzsja megyei Moszkva-barát katonai-polgári közigazgatásának vezetője.

A mai napon az ukrán fegyveres alakulatok által a zaporizzsjai atomerőmű közelében lévő távvezetékekre mért csapás következtében tűz keletkezett a 750 kilovoltos légvezeték védelmi övezetének területén. A tűz rövidzárlatot okozott az elektromos vezetékekben. Az erőmű vészhelyzeti relévédelme kioldott, és két erőműegység leállt, így a régió áramellátás nélkül maradt. Közvetlenül a tűz eloltása után után az egyik egységet újra üzembe helyezték

– írta Telegram-csatornáján. Hozzátette, hogy a megyében helyreállt az áramszolgáltatás is.

Balickij korábban a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy az elmúlt nap folyamán 29 ukrán tüzérségi belövés történt, ebből kilenc az enerhodari ipari övezetbe, 17 az atomerőmű területére, további három pedig a Kamjanka-Dnyiprovszkij területre. Egy nappal korábban a Moszkva-barát regionális hatóságok 73 becsapódó ukrán lövedéket észleltek.

A helyi Moszkva-barát adminisztráció szerint ukrán tüzérségi támadások okozta aljnövényzet-tüzek következtében csütörtökön áram- és vízellátás nélkül maradt Herszon és Zaporizzsja megye több települése. A probléma fellépett Enerhodarban is, emiatt a zaporizzsjai erőműben bekapcsolódtak a biztonsági rendszerek, majd a szakemberek helyreállították az áramellátást.

Moszkvai tájékoztatás csütörtökön Szergej Sojgu orosz és Sebastien Lecornu francia védelmi miniszter telefonon megvitatta a zaporizzsjai atomerőmű körül kialakult helyzetet. A két tárcavezető hangsúlyozta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) tisztviselőinek az atomerőműben teendő látogatásának fontosságát, valamint azt, hogy készek a szervezet ellenőreinek megadni a szükséges segítséget.

(MTI)

Putyin majdnem 140 ezer katonával növelte az orosz haderő méretét

Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta a rendeletet, amely szerint az orosz haderő mérete 1,9 millióról 2,04 millióra nő. Ez 137 ezer új katonát jelent, amiből összesen 1,15 millió van a haderőn belül. A rendelet január elsejétől lesz érvényes. Oroszország utoljára március végén közölte, hogy hányan haltak eddig meg Ukrajnában. Akkor 1351 halálesetet ismertek el.

Orosz állampolgárt vádol az FSZB terrorcselekmény tervezésével

Kalinyingrádban őrizetbe vettek egy 55 éves orosz férfit, akit azzal vádolnak, hogy az ukrán Azov ezred támogatójaként terrortámadást tervezett a balti flotta és a repülőtér ellen.

A Ria Novosztyi orosz hírügynökség az FSZB közleménye alapján azt írta, hogy az orosz állampolgárságú helyi lakost Kalinyingrádban vették őrizetbe. Letartóztatásakor egy olyan házi készítésű bombát találtak nála, amely öt kilogramm TNT robbanóerejével ér fel. A levelezésében állítólag az Azov propagandairodalmát és betiltott szimbólumait is megtalálták. A titkosszolgálat közleménye szerint a férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését, ezért „terrorcselekményre való felkészülés” és „illegális fegyvergyártás” címén büntetőeljárás indult ellene.

Meghalt egy új-zélandi katona, fizetés nélküli szabadságot vett ki, hogy Ukrajnában harcolhasson

Az ukrajnai harcokban életét vesztette egy új-zélandi katona – adta hírül a Guardian. A 30 éves Dominic Abelen hadnagy a legújabb külföldi harcos és az első új-zélandi, aki az oroszok által indított háborúban halt meg az ukrán oldalon.

Abelen az ukrán nemzetközi légióban harcolt. Ebbe az egységben az ukrán kormány felhívása után a világ minden tájáról érkeztek önkéntesek az elmúlt hónapokban.

Abelen tíz éve szolgál az új-zélandi hadseregben, korábban Irakban is harcolt. A jelentések szerint arra viszont nem kért engedélyt feletteseitől, fizetés nélkül szabadságot vett ki, hogy Ukrajnába utazhasson.

Eddig a hivatalos számok szerint két brit állampolgár, két amerikai, egy ausztrál és négy grúz vesztette életét az ukrán konfliktusban. A külföldi önkéntes áldozatok valós száma azonban valószínűleg magasabb.

22 áldozata van a vasútállomást ért rakétatámadásnak

Huszonkettőre nőtt a kelet-ukrajnai vasútállomás elleni rakétatámadás halálos áldozatainak száma – jelentette be szerda éjjeli videóüzenetében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, azt is hangoztatva, hogy Oroszországnak az Ukrajna elleni háborúban tett minden lépéséért felelnie kell.

Zelenszkij nem sokkal korábban, az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén videokapcsolaton keresztül felszólalva már beszélt arról, hogy az orosz hadsereg csapást mért a Dnyipropetrovszk megyében lévő csaplinei vasútállomásra, és találat ért egy szerelvényt is, amelynek négy kocsija kigyulladt. Akkor 15 halálos áldozatról és 50 sebesültről tett említést.

Orosz részről egyelőre nem kommentálták a bejelentést.

Az ukrán elnök éjjel megismételte a függetlenség napja alkalmából nem sokkal korábban is hangoztatott véleményét, hogy Kijev erőt merített az Oroszország által indította háborúból, és csapatai tovább küzdenek a szabad Ukrajnáért,

amelyben a megszállóknak (…) nyomuk sem maradhat. Kétség nem fér hozzá, hogy kiűzzük a behatolókat az országból.

Rizikós műveletre készülnek az oroszok a zaporizzsjai atomerőműnél

Az oroszok részletes tervet dolgoztak ki arra, hogyan kapcsolnák le az ukrán hálózatról a zaporizzsjai atomerőműt, ami szakértők szerint katasztrofális hatással lehet a hűtőrendszerekre.

A Guardian cikkében emlékeztet, a világ vezetői az elmúlt napokban felszólították Moszkvát, azonnal hagyják el a fegyveres erők az atomerőműt, de Petro Kotin, az ukrán atomenergiacég vezetője szerint inkább azt tervezik, hogy a létesítményt levágják a hálózatról, amiben fizikai kárt szeretnének okozni.

Kotin szerint ez a félelem ma már realitás, de az atomerőmű elektromos hálózata így is kritikus állapotban van a háború okozta károk miatt.

Hozzátette, egy atomerőműt nem lehet csak úgy egyik pillanatról a másikra más hálózatra kapcsolni, mert a köztes időben nem kap áramot majd a rendszer, ami komoly veszéllyel jár. Ha akár másfél óráig nem megoldott a hűtés, akkor beindulhat az olvadás az erőműben, mondta.

Biden telefonál Zelenszkijnek, kijevi látogatásról nincs szó

Joe Biden hamarosan telefonon egyeztet majd Volodimir Zelenszkijvel, miután az amerikai kormány bejelentette, újabb hárommilliárd dolláros katonai támogatást nyújtanak Ukrajnának, írja a Guardian.

John Kirby, a nemzetbiztonsági tanács kommunikációs koordinátora közölte, az USA továbbra is kiáll a szabad világ mellett és egyesíti szövetségeseit annak érdekében, hogy együtt álljanak ki Ukrajnáért. A telefonbeszélgetés során Biden erről szeretné biztosítani ukrán kollégáját.

Arra egyelőre nincs terv, hogy Biden Kijevbe utazzon, Kirby szerint ez csak akkor lenne reális, ha a látogatásnak lenne érdemi jelentősége.

Olvasói sztorik