Az SZDSZ szombati küldöttgyűlése elfogadta a párt Újratervezés című, az 2010 és 2014 közötti időszakra készített programját – jelentette be az ülést követő sajtótájékoztatón a szabad demokraták elnöke.
A programot 274-en támogatták, hatan szavaztak nemmel, kilencen pedig tartózkodtak – tette hozzá Retkes Attila.
A küldöttgyűlés egyúttal megszavazta a párt alapszabályának módosítását is. A módosítást 268 igen szavazattal, 11 nem és 10 tartózkodás ellenében fogadták el. Ennek értelmében a választásra való felkészülés jegyében létrehozták a Választási Operatív Testületet, amely a szabad demokraták kampányát fogja irányítani.
