Zárt üléssel, a napirend elfogadásával kezdődött meg az MSZP miniszterelnök-jelöltet választó, az országos listáról és a választási programról döntő kongresszusa szombaton Budapesten. Az MTI már az ülés alatt megtudta: többen visszalépnek az országos listáról. A kongresszus felhatalmazta a párt országos választási bizottságát, hogy a visszalépések miatt póttagokkal folyamatosan töltse fel a megüresedő (egyébként nem befutó) helyeket.
Tiltakoznak a szakpolitikusok
Havas Szófia jelentette be, hogy öt politikustársával együtt visszaadja az MSZP országos listáján kapott helyét. Ezt azzal indokolta, hogy nem elégedettek a női kvóta érvényesülésével a 90. hely után. Döntését később megerősítette az MTI-nek. Méltatlannak tartja a szakpolitikusok helyét a listán. Ez egy bizonyos értékítélet, amit tudomásul kell venni – mondta.
Rajta kívül öt női politikus adta vissza a listás helyét: Vidorné Szabó Györgyi, Juhászné Lévai Katalin, Kunszt Márta, Dér Zsuzsanna és Körösiné Bódi Judit. Havas úgy tudja, rajtuk kívül az elmúlt napokban további öt politikus döntött ugyanígy. Hangsúlyozta: továbbra is az MSZP-n belül kíván politizálni.
Fotó: Gáti András
Az MSZP kongresszusa módosításokkal elfogadta kézfeltartással a párt választási programját szombaton – tudta meg az MTI zárt ülésről, amelyet egy óra körül megnyitottak a sajtó képviselőinek. Főként szövegpontosító indítványokkal módosította a párt Új kiegyezést! nevet viselő programját.
Lamperth Mónika, az MSZP elnökhelyettese a szombati kongresszuson az MTI-nek elmondta: olyan módosító indítványokat fogadtak el, amelyek más, a korábbiaktól eltérő megfogalmazásokat tartalmaznak. Mint hozzátette: jobb, precízebb, „kattanósabb” mondatok kerültek a szövegbe a tartalom megváltoztatása nélkül.
Az elnökhelyettes szerint az érdemi változás nem a kongresszuson történt a programban, hanem az előzetes viták, így a választmányon lefolytatott vita során. Hozzátette: a választmányon elhangzottak nyomán került bele a programba az, hogy az MSZP új kiegyezést sürget. Ez a gondolat harmonizál azzal, hogy az MSZP milyen baloldali válaszokat kíván adni a XXI. század kihívásaira.
Az MSZP Mesterházy Attilát választotta a párt miniszterelnök-jelöltjének a kongresszuson. Lendvai Ildikó bejelentette: az országos listát 70 százalékos, a miniszterelnök-jelöltet pedig 90 százalékos többséggel választották meg a küldöttek. A pártelnök szerint a döntés bizonyítja, hogy a magyar baloldalnak van jövője.
Kapusok és csatárok
Úgy fogalmazott: Mesterházy Attilának ugyan nehéz dolga lesz, mert „a politika veteránjával”, a múlt emberével kell megküzdenie, de mégsem lesz olyan nehéz dolga, mert a jövő mindig legyőzi a múltat, a csapat pedig erősebb az egyénnél. Bajnai, mint később elmondta, ő maga kapus típus, míg Mesterházy csatár: ha felkészült, nem lesz más dolga, mint átpasszolni a labdát a miniszterelnök-jelöltnek.
Mesterházy Attila a nyílt ülésen előadott beszédében elmondta: nem politikusok, hanem jövőképek fognak versenyezni a 2010-es választásokon, ahol nem nagy vezérekre, hanem demokratákra lesz szükség. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje a törést a demokraták és a nem demokraták között látja jelenleg. Mesterházy Attila ígérete szerint kérlelhetelen ellenfele lesz a szélsőjobbnak. Hangsúlyozta: munkahelyekre van szükség, nem pedig dübörgő bakancsokra. Mesterházy Attila egyetlen Magyaroszágról, jobb és baloldal közös érdekeiről beszélt.
A kormányfőjelölt beszélt még a nemzeti minimumról is, ami szerinte például a szegénység elleni közös harc, vagy az, hogy ha elismerik, mindenkinek fáj Trianon, csak éppen eltérő választ adnak erre. Ugyancsak nemzeti minimumnak nevezte, ha elismerik, hogy roma és nem roma állampolgárok számára egyaránt a legnagyobb probléma a munkahely és a biztonság.
Elég az ügyeskedésből!
Az MSZP-nek többet kell beszélnie a munkáról, a nyugdíjasokról, a kiszolgáltatottak védelméről, a kis- és középvállalkozásokról, nem megfeledkezve arról, hogy figyelniük kell a GDP és az államháztartási hiány alakulására, valamint a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megállapodásra – mondta.
Elég a jogosulatlanul kapott segélyből, elég az ügyeskedésből, elég a spekulánsokból, helyettük a munkából élőket és a közösség érdekében cselekvőket kell támogatni – hangsúlyozta Mesterházy Attila, aki szerint a gazdaság által megtermelt többletet azokra kell eltölteni, akiket a válság a legjobban sújtott. Hozzátette: a válság utáni a vidéki munkahelyteremtésre, a falusi életkörülmények javítására, Budapest élhető világvárossá tételére kell koncentrálni. Mesterházy később az FN.hu-nak elmondta: nem tőrődnek azzal, hogy áll az MSZP népszerűsége, másból merítenek lendületet.
Bajnai Gordon szerint büszkék lehetnek az elmúlt nyolc hónap válságkezelő intézkedéseire, amelyek hatása még csak most kezd érződni. A miniszterelnök a popuklista kampány veszélyeire is figyelmeztetett az MSZP-kongresszuson tartott beszédében. Beszédében felidézte: nyolc hónappal ezelőtt figyelmzetetett, hogy ami jön, az fájni fog. Most újra figyelmeztetnie kell: ha valaki populista mód kampányol, az szintén fájni fog az országnak. Azt kívánja, hogy ezt a mondatot másnak a jövőben ne kelljen kimondania.
A 2000 milliárdos torta
Bajnai a költségvetéssel kapcsolatban megjegyezte: ez a józan ész kölstégvetése. A miniszterelnök, miután felsorolta az elmúlt nyolc hónap eredményeit, megjegyezte: a válságkezelő intézkedések hatása még csak most kezd érződni, és kijelentette: büszkék lehetnek arra, amit elértek. Azt is hozzátette beszédében, hogy csak akkor mondhatják, hogy véget ért a válság, ha több lesz a munkahely Magyarországon.
A mostani áldozatvállalás eredményeként, a várható négy százalékos gazdasági növekedés következtében a következő parlament 2.000 milliárd forintot tud elosztani úgy, hogy ezzel nem veszélyezteti majd a stabilitást – mondta a miniszterelnök, az összeget egy tortához hasonlítva.
Ebből jutnia kell a meglévő adósságok törlesztésére, a közszolgáltatások javítására, a szociális védőhálóra, a nyugdíjak korrigálására, az adócsökkentésre, a hiány mérséklésére és a gazdaság versenyképességének javítására. Folytatni kell a modernizációt és a „halogatott, megakadályozott, elgáncsolt, félbeszakadt” reformokat. Példaként az önkormányzatokat, az oktatást, a közszolgálásokat említette.
Csibék és a múlt emberei
Lendvai Ildikó szerint MSZP az elmúlt 20 évben az „előre és balra” kettős kötéssel volt sikeres, és most is ez a feladat áll előtte; most az MSZP-nél is időszerű az „egy a tábor, egy a zászló” gondolata – tette hozzá.
A pártelnök úgy vélte, most az MSZP-nél is időszerű az „egy a tábor, egy a zászló” gondolata, de náluk ez a demokrácia megőrzését, a modern, európai Magyarország megerősítését jelenti, ellentétben azzal, ahogyan ezt korábban a Fidesz elnöke használta. Szerinte ugyanis Orbán Viktornál ez a szlogen „politikai ledarálást” jelentett. Az MSZP ezt viszont nem értelmezné sem politikai uniformizálásként, sem pedig „egyszínű zászlóként”. Lendvai Ildikó azt mondta: az MSZP-nek baloldali gyűjtőpártnak, néppártnak kell maradnia, de ha kell, demokratikus gyűjtőpárti szerepet is vállalnia kell. A túloldalnak pedig azt üzente: „kikelésük előtt ne számold a csibéket”.
A Fidesz szerint mind az MSZP, mind pedig az MDF a múlt embereit kínálja Magyarországnak. Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője szombati budapesti sajtótájékoztatóján ezt a szocialisták kongresszusán, valamint a demokrata fórum országos választmányának ülésén történtekre reagálva mondta. (Az MDF közben megválasztotta Bokros Lajost miniszterelnök-jelöltjének.)
A politikus szerint az MSZP szombaton olyan listát állított, amelyen a múlt emberei találhatóak meg. Az MSZP országos listája a múlt listája, amelyet olyan emberek alkotnak, akik a fő felelősei Magyarország válságba juttatásának – tette hozzá.
Az MDF listáját pedig olyan ember vezeti, aki már több mint tíz évvel ezelőtt egy megszorító csomaggal magyar családok százezreinek életét tette tönkre – vélekedett Szijjártó Péter.
