Belföld

G7: Rohamtempóban töltik a gáztárolókat, de a telítettség így sem kiemelkedő

STEFAN SAUER / DPA / AFP
STEFAN SAUER / DPA / AFP

A szokottnál sokkal gyorsabb ütemű volt az elmúlt hetekben a földgáz betárolása Magyarországon, az előző tíz évben csak kétszer fordult elő, hogy a mostaninál is több gázt töltöttek a tárolókba nyáron. Ennek ellenére a telítettség továbbra sem kiemelkedő, azt pedig nem könnyű megjósolni, mire lesz elegendő a tartalék, minden a téli szállításoktól függ – írta a G7 gazdasági szakportál.

Az elemzés szerint június eleje és augusztus közepe között napi átlagban több mint 23 millió köbméter gáz került a magyar gáztárolókba, így összesen közel 1,8 milliárd köbméter tartalék gyűlt össze ebben az időszakban, ami kifejezetten soknak számít. Az elmúlt tíz évben csak 2017-ben és 2019-ben volt ennél is gyorsabb ütemű a betárolás, előfordult azonban, hogy feleennyi gáz sem gyűlt össze a nyári hónapokban.

A G7 szerint viszont a mostani töltöttség többéves összevetésben sem számít kiugrónak. Augusztus közepén 58 százalék körül jártunk, ami szinte pontosan megfelel a sokévi átlagnak, de az elmúlt négy évben mindig több gázunk volt az évnek ebben az időszakában.

Ennek oka, hogy az idén nagyon későn kezdődött el a betárolás, és tavasz középre rendkívül alacsony szintre sikerült ledolgozni a tartalékokat. Az évek többségében ugyanis már április közepén megindult a tartalékolás – így ettől kezdve növekedett a tárolókban lévő mennyiség –, ezúttal erre csak május elején került sor. Ráadásul ezt megelőzően meredek ütemben apadt a készlet, ami miatt tavasz közepére történelmi mélypont közelébe esett a töltöttség.

Mindezt ráadásul egy kifejezetten kedvező pozícióból sikerült elérni, hiszen tavaly ősszel jóval 80 százalék felett volt a tárolók telítettsége. Csak éppen 2021 novemberétől – vélhetően az árak rohamos emelkedése miatt – nagyon kevés (orosz) gáz érkezett az országba, így a folyamatos import helyett inkább a tartalékokat égettük.

A különböző tárolókban elvileg közel 6,5 milliárd köbméter gázt lehet felhalmozni, ami a teljes éves magyar fogyasztás kétharmada, a lakossági felhasználást pedig majdnem két évig fedezné. A teljes éves fogyasztás háromnegyede viszont az október és április közötti időszakra esik. Csak a tartalékokból azonban az ebben a fél évben jelentkező igényt – különösen egy hidegebb tél esetén – már nem lehet kielégíteni. Így azt, hogy mire elég a felhalmozott gázkészlet, elsősorban a téli import határozza majd meg.

A G7 szerint ha a jelenlegi tartalékkal vágnánk neki a télnek, és a tavalyi ütemben használnánk fel a készleteket, akkor nem lenne elég a betárolt gáz mennyisége, valamikor február végén, március elején kiürülnének a tárolók. Növelni kell tehát a tartalékokat, és valószínűleg érdemes lenne elérni a 75-80 százalékos töltöttségi szintet. Ez egyébként az elmúlt hetek tendenciája alapján egyáltalán nem irreális célkitűzés.

Kapcsolódó
Palkovics: Az eddig betárolt földgáz fedezi az éves fogyasztás harmadát
A miniszter szerint reális cél, hogy a globális recesszió hatásaitól megóvják Magyarországot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik