Belföld

Demszky: félre kell állnunk

Az SZDSZ minden választókerületben tud egyén jelöltet állítani, Demszky Gábor szerint a pártot irányító "régieknek", így neki is félre kell állniuk - hangzott el a párt küldöttgyűlésén.

Az SZDSZ mind a 176 választókerületben tud egyéni jelöltet állítani a 2010-es országgyűlési választásokon, a pártnak lesz húsz területi listája, továbbá országos listája is – jelentette be a Szabad Demokraták Szövetségének szombati budapesti küldöttgyűlésén Retkes Attila pártelnök.

A választási felkészülésről azt mondta, az SZDSZ-t az utóbbi időben „sikerült konszolidálni”, a párt gazdasági helyzete stabilizálódott, a korábbi adósságállomány ötödére csökkent. Hozzátette, hogy az SZDSZ-nek országosan 5200 tagja van és vannak, akik most csatlakoznak a párthoz.Az országos küldöttgyűlést egy ferencvárosi gyártelepen tartották. A környezetet Retkes Attila többi között azzal indokolta, hogy az ország jelenlegi gazdasági helyzetében nem lenne helyénvaló egy szállodában tartani a rendezvényt.

A tanácskozáson felolvasták Demszky Gábor főpolgármester levelét is. A politikus ebben arról ír, hogy az „ország antiliberális fordulat előtt áll, sem az emberi jogok és az egyéni szabadság képviselete, sem a szabad piac védelme nem lesz széles körben népszerű a következő években”.

Demszky Gábor kitér arra is, hogy a magyar liberális párt megsemmisítő vereséget szenvedett a júniusi európai parlamenti választáson és mindezidáig keveset tanultak ebből a bukásból.

Megerősíti korábbi kijelentését, miszerint „a párt politikáját két évtizeden át megtestesítő régieknek, köztük nekem is, félre kell állnunk” éppen ezért ő nem indul a következő főpolgármester-választáson.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik